2024. március 29., péntek

MagyarZó Pistike messéi

A Zacsekpetivel nem lehet bírni, olyan beképzelt lett! Fennhordja az orrát, mintha ő nyerte volna meg a matek világbajnokságot.

– Nem értem, mitől lettél ennyire felfuvalkodott, Tepeti, amikor rengeteg a panasz az előmeneteledre? – kérdé tőle a Julika osztályfőnök. – Tudtommal az osztályzataiddal nem éred el még a hármas átlagot sem.

– Éppen az átlagom tölt el büszkeséggel, tanárnő kérem – válaszola a Peti. – Mert ezzel az átlaggal akár miniszter is lehet belőlem. Olvastam ugyanis, hogy a száznapos kormány osztályzatainak átlaga jóval hármas alatt van, a miniszterek többsége pedig sima kettest kapott. Még a legszorgalmasabbnak tartott Bernabics Anna is csak 2,9-cel dicsekedhet, a Vulin pedig még pótvizsgára sem számíthat, annyi a karó a bizonyítványában!

A zőseimnél is szóba került a kormány teljesítménye.

– Ami igaz, az igaz, nemigen tehetik a kirakatba a bizonyítványukat, amit az első száznapi munkájukról állított ki a közvélemény – bólogata atata. – Úgy tartják az emberek, hogy mindenről késve döntöttek, mintha a miniszterelnök asszony előbb kikérte volna a nagyfőnök véleményét. Ezért még a hármast sem érte el a nagyközönség osztályzata az egész társaságról. A nagyhangú Dacsics Ivica is csak 2,7-et kapott, hiába dallikázott a külföldi vendégeknek, a Vulin védelmi miniszterről nem beszélve, aki sima egyessel zárta az első száz napot. Merthogy annyi botrányba keveredett, hogy más országokban az érintett kormánytag késedelem nélkül benyújtotta volna a lemondását.

– Azt viszont elfelejti, Gyula zomzéd, hogy mi nem más ország vagyunk, hanem Szerbia – kuncoga a rosszmájú Zacsek. – Itt minden másképpen van. Magát például biztos meghurcolták volna a hatóságok, ha nem tudna elszámolni kétszázezer euróval, a szóban forgó minisztert viszont, akinek ilyen ügye van, a kutya se ugatja meg. Nem csodálkoznék, ha ki is tüntetnék, amiért ilyen ravasz módon sikerült átvernie a pénzes kanadai nyugdíjas nagynénit.

Jaés a Vulin találkozik a barátjával, akinek feltűnik, hogy a miniszter lógatja az orrát.

– Látom, szomorú vagy. Talán gond van az ajándékba kapott orosz vadászbombázók összeszerelésével? – kérdi a barát. – Vagy beázik a luxuslakásod, amit a kanadai tanti vett nektek?

– Nem, egyikkel sincs gondom. Hanem képzeld, a múlt hónapban levelet kaptam Amerikából, hogy meghalt egy távoli rokonom, és rám hagyott 20 000 dollárt.

– Hát, azért ez nem olyan nagy baj.

– Várj csak! Két hete is kaptam egy levelet, hogy meghalt egy nagynénim szintén Amerikában, akiről eddig még csak nem is hallottam. Ő is rám hagyta a vagyonát, 80 000 dollárt.

– Ez egyre jobb.

– Ez még mind semmi! A múlt héten megint meghalt egy távoli rokonom, akivel gyerekkorom óta nem is találkoztam, és 250 000 dollárt hagyott rám.

– Öregem, én már végképp nem értelek! Ennyi pénz után miért szomorkodik egy szerencsés örökös?

Azért, mert ma már péntek van, és ezen a héten meg semmi…

Ám nemcsak Vulinnak van ilyen szerencséje a külföldi rokonokkal, hogy elhalmozzák pénzzel, hanem az országnak is a török elnökkel. Olyan ígéretekkel érkezett, hogy csak úgy szédelegtek tőle a vendéglátók!

Látod, Tegyula, minden rosszban van valami jó is. Igaz, hogy a törökök ötszáz évig leigázva tartották Szerbiát, de most a jó lelkű Erdogan helyre akarja ezt hozni, hogy kiengesztelje az egykori gyaurok leszármazottait. Utakat, repülőtereket, gyárakat épít nekünk, ide küldi a pénzes turistáikat. Ha ettől nem lesz nálunk lendülés, akkor semmitől!

Nem kell azért mindjárt elájulni eme despota ígéreteitől, aki otthon felszámolja a demokráciát és börtönbe zárja ellenfeleit, Tematild – inté őt atata. – Nem úgy ismeri őt a világ, mint a szavahihetőség példaképét. Mert hol az amerikai elnöknek gazsulál, hol meg Putyinnak. És ha valamibe beruház, akkor azt nem a Vucsics szép szeméért teszi, hanem mert nagyon is megvannak a hátsó szándékai. Nem mondott le arról a titkos tervéről, hogy kiterjeszti a török befolyást az egész Balkánra.

Van benne valami – veté közbe a Zacsek. – Én ugyanis még emlékszem arra a kijelentésére, amikor néhány éve Koszovóban azzal dicsekedett, hogy otthon érzi magát, mert Koszovó és Törökország egy és ugyanaz. Úgy látszik, Belgrádban is szeretné otthon érezni magát.

Hát, ha a belgrádi díszvacsora után nem érzi magát otthon, akkor sohasem – szóla közbe amama. – Láttam a tévében a nagy dínomdánomot, és azt is, hogy majd elolvadt a gyönyörűségtől az Oszmán aga hallgatása közben.

Ki az ördög az az Oszmán aga, Tematild?

Én se tudom, Tegyula, de gondolom, a nagy Szulejmán mamelukja lehetett. Róla énekelt az Ivica a török elnöknek, méghozzá törökül! Olyan gyönyörűen adta elő, hogy vastapsot kapott az előkelő közönségtől.

Hát lehet, hogy én egy kicsit maradi vagyok, de nekem a külügyminiszter ne danolásszon a díszvacsorán, hanem végezze a dolgát – bólogata atata. – Ki fogja komolyan venni azt a tárcavezetőt, aki, amint megszólal a zene, rögtön elkacsmarja a mikrofont, és áriázni kezd? Putyinnak az Ocsi csornoje-t énekelte, a Federikának az O sole miót, Thacsinak meg a Ko to kazse, ko to lazse-t. Most meg Erdogánnak az Oszmán agát.

Tényleg maradi vagy, Tegyula, de nagyon is. Nekem inkább szimpatikus egy politikus, ha még énekelni is tud, mint egy Caruso. De az is lehet, hogy az Ivicának kevés a fizetése, és rá van szorulva egy kis mellékkeresetre.

Nem gondolod komolyan, Tematild, hogy a külügyminiszter pénzért énekel?!

Azt nem tudhatom, viszont olvastam, hogy a törököknek adott díszvacsorán a belgrádi főmufti szép baksist adott neki.

Egy fogadáson az Ivica szintén nem tud uralkodni magán, a mikrofonhoz lép és teljes tüdőből elénekel egy népszerű nápolyi dalt, hogy csak úgy visszhangzik a terem!

Erre az egyik vendég az asztalra borul, és hangosan zokogni kezd.

Asztaltársa diszkréten odahajol és megkérdi tőle:

Bocsánat, csak nem nápolyinak tetszik lenni?

Nem – feleli a vendég. – Zenetanár vagyok.

PISTIKE, szerencsés örökös és dallikázó mameluk