2024. március 28., csütörtök

Ukrajna a kisebbségek ellen

Ukrajna szörnyszülött, a rendszerváltás szörnyszülöttje, amelyben felfokozottan jelentkezett mindaz, ami a rendszerváltás kísérőjelensége a többi országban is, amit az újságírók „posztkommunista-vadkapitalista modellnek” kereszteltek el. Ennek érzékeltetésére elég csak megemlítenünk, hogy az állam széthúzásakor a szegény Ukrajnában több dollármultimilliárdos lett, mint egész Közép-Európában összesen. A többi országhoz viszonyítva nála világosabban látszik az is, ami ennek következményeként megmérgezi a politikai életet.

Az, hogy a politika egyrészt tolongás lesz a konc körül. Túl sokan lesznek azok, akik azt gondolják: ha barátaik multimilliárdosok lettek, akkor nekik is kell valamit kapniuk. Másrészt a politikai harcot az szüli, hogy a hatalmon lévők (már hatalomra is sokan úgy és azért kerülnek, mert megveszik a képviselői mandátumot, hogy bűnvádi mentességet szerezzenek, és Ukrajnában ezek már fegyveres bandákat is szerveznek) görcsösen ragaszkodnak a hatalomhoz, mert annak elvesztése felelősségre vonással járhat, az ellenzék pedig a vagyonszerzés érdekében akar hatalomra kerülni.
Ezzel magyarázható, hogy Európának mindig sok baja volt Ukrajnával. Már egy békésebb korszakban veszélybe került Európa gázellátása, mert az ukránok nem elégedtek meg azzal, hogy jogot formálnak az olcsóbb orosz gázra, hanem a gázvezetékek megcsapolásával még lopták is a gázt. Ezután jött a válság akörül, hogy az ország csatlakozzon-e az Európai Unió által felkínált társulási szerződéshez. Tüntetések oroszbarátság vádjával megbuktatták az elnököt, Viktor Janukovicsot. (Az is csak Ukrajnában fordulhatott elő, hogy a parlament leváltotta a közvetlenül választott köztársasági elnököt, holott a világon mindenki – Romániától Venezueláig – tudja, hogy ehhez népszavazás kell.) Közben ez a Janukovics hétévi börtönre ítéltette politikai ellenfelét, Julia Timosenkót, azzal a váddal, hogy előnytelen szerződést kötött Oroszországgal, és a társulási szerződést csak azért nem írta alá, mert az EU ezért nem volt hajlandó megfizetni a kért 20 milliárd eurós árat.
Biztos, hogy a gazdasági válság Ukrajnában ugyanolyan hatással járt, mint sok más országban: fellobbantotta a szélsőséges nacionalizmust, mert – sajnos – ez a legalkalmasabb eszköz arra, hogy nemcsak a hatalom mögé tömörítse a különben mind elégedetlenebb tömegeket, hanem még az elégedetlenséget is más nemzetek elleni lármával vezeti le. Ukrajnában a részben már említett sajátosságok miatt ez a nacionalizmus is szélsőségesebb formában jelentkezik, olyannyira, hogy már „kiérdemelte” a félfasiszta, neonáci újságírói minősítést.
Ebben szerepet játszott az is, hogy a gazdasági válság náluk súlyosabb következményekkel járt: 2014-ben 6,6, sőt 2015-ben 9,8 százalékkal visszaesett a gazdaság, 2015-ben 48,7 százalékos volt az infláció. (2016-ban jött némi javulás, 2,3 százalékos növekedéssel, de nemcsak a korrupció ellen nem tettek semmit, hanem addigra már a fegyveres bandák is megtanulták, hogy nemcsak az oligarchiától lehet pénzt kapni, hanem a fosztogatásból is meg lehet élni.) Náluk a „nacionalista láz” elsősorban oroszellenességben jelentkezik, sőt ölt végletes formát.
Ez már önmagában is abszurdum. Mert csak a Šešeljtől megszokott túlzás mondatja, hogy „Ukrajna kevesebb mint öt éven belül visszatér az orosz anyácska kebkére”, de tény marad, hogy az ország továbbra is függ Oroszországtól. Az a legfőbb külkereskedelmi partnere, kivitelének 12,7 és behozatalának 20,4 százalékával. Itt nincs változás, sőt a függőség fokozodik: 2017 első félében kivitele 4,5, behozatala 26,4 százalékkal nőtt, és ezzel – elsősorban Oroszország felé – tovább romlott a behozatalnak kivitellel való fedezettsége.
A legnagyobb abszurdum azonban, hogy ez a nacionalizmus a kisebbségek ellen fordul. A rendszer nemcsak arra képtelen, hogy legalább autonómia felkínálásával probálja az oroszokat a szeparatizmus feladására bírni, hanem még fokozza is a kisebbségek elleni hajszát. Az új rendszer első dolga volt a kisebbségek nyelvhasználatát korlátozó törvény elfogadása, és most nemcsak ezt a korlátozást fokozza, hanem ki akarja kényszeríteni, hogy az iskolákban a tanítás már az első négy osztály után, kizárólag (pusztán anyanyelvi órákkal) ukrán nyelven történjen. (És hogy az abszurdum teljes legyen, a parlamentben a törvény hírhedtté vált 7 cikkelyéhez csaknem kétszáz módosítás érkezett, de kettő kivételével mind szigorítani akarta az anyanyelv használatának korlátozását.) Csak azért, hogy érvényt szerezzen a tüntetéseken még mindig leggyakoribb jelszónak: „Idegen, vésd az agyadba, itt ukrán a gazda!”
A végre keményebbé vált magyarországi tiltakozásra joggal mondta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, hogy a tervezett intézkedések nem a magyar kisebbség ellen irányulnak. Az oroszok ellen irányulnak. Azon orosz nyelv ellen, amelyen a 17,3 százaléknyi orosz kisebbség mellett a lakosság 29,6 százaléka beszél, amely már a cári uralom óta az irodalom és a művészet nyelve volt. Ennek ellenére tény marad, hogy az oroszellenesség miatt ellenség lesz a többi kisebbség is. És az új oktatási törvény 120 román, száz körüli magyar és lengyel iskolát sújt.
Azt, hogy aki ilyen disznóságra képes saját kisebbségei ellen, az más disznóságokra is hajlamos, a New York Times leplezte le. Megírta, hogy Észak-Korea a rakétamotorokat biztosan – esetleg az atombombájához is ki, tudja, mit – Ukrajnától szerezte be.