2024. március 29., péntek

Széttéphetetlen szálak

Montenegró és Szerbia katonapolitikai célkitűzései különböznek, de az európai integráció terén az együttműködésnek az összes lehetősége adva van

Kétnapos hivatalos szerbiai látogatása alatt Ivan Brajović, a montenegrói parlament elnöke tárgyalt Ana Brnabić kormányfővel, Aleksandar Vučić elnökkel, Ivica Dačić külügyminiszterrel és Maja Gojkovićtyal, a szerbiai parlament elnökével, valamint a hazai montenegrói kisebbség vezetőivel. Pénteken Pásztor Istvánnal, a vajdasági parlament elnökével egyeztetett. Az együttműködésnek, a hatalmi szintbeli eltérések ellenére, semmi akadálya sincs a két ház között, állapították meg az elnökök a találkozót követően tartott sajtótájékoztatón.

A parlamentek közötti együttműködés még az egykori közös államban indult el (Ótos András felvétele)

A parlamentek közötti együttműködés még az egykori közös államban indult el (Ótos András felvétele)

– Szerbia és Montenegró kapcsolata folyamatosan felfelé ívelt az elmúlt évtizedben, ez megmutatkozik a gazdasági együttműködés fejlődésében és a kooperáció pénzügyi vetületére vonatkozó adatok alakulása terén is. Vajdaságnak mindvégig jó kapcsolatai voltak a montenegrói nagykövetséggel, erről tanúskodik az is, hogy a nemrégiben lezárult újvidéki nemzetközi idegenforgalmi kiállításnak a LORIST keretében ismét Montenegró lehetett a partnerállama – foglalta össze Pásztor.

Közölte, nem egy új kapcsolatnak a megteremtését szolgálja a montenegrói parlament elnökének látogatása, hanem egy létező, jó viszony további elmélyítését. Ez a kapcsolat még a valamikori közös államban alakult ki a parlamentek között, s ma is fenntartják azt az eltéphetetlen családi, rokoni szálak, amelyek összekapcsolják Vajdaságot és az Adria menti államot – fogalmazott Pásztor.

Brajović hivatalba lépése óta először látogatott el Szerbiába, s mint azt Újvidéken megfogalmazta, csak pozitív fogadtatásról és tapasztalatokról tud majd otthon beszámolni. Közölte, Pásztorral egy rövid, de annál tartalmasabb beszélgetést folytatott.

– Montenegró büszke arra, hogy sikeresen kiépített egy polgári társadalmat, melyet a multikulturalizmus, az egymástól eltérő vallási értékek jelenléte jellemez. Éppen emiatt tartom olyan gazdagnak Vajdaságot, ahol még több nép és vallási felekezet él békében egymással. Montenegró ma már NATO-tagállam, Szerbia katonapolitikai tervei nem tartalmazzák a csatlakozást ehhez a szervezethez. Az európai uniós közeledés azonban mindkét államnak egyformán fontos célja, s Montenegró kész minden tapasztalatot átadni – értékelte Brajović.

Igor Mirović tartományi kormányfő is fogadta a delegációt, majd kora este a Péterváradi vár kiállítótermeiben megnyílt a montenegrói parlament műgyűjteményéből készült tárlat. Pásztor és Mirović mellett jelen volt a megnyitón Branislav Mićunović montenegrói nagykövet és Miodrag Kankaraš főkonzul is. A tárlat a későbbiekben az Újvidéki Múzeumban lesz megtekinthető.