2024. április 18., csütörtök

Tisztán a divatos

A Tisztán a divatos elnevezésű, a drogfüggőség ellen megálmodott akciósorozat keretében tegnap délután a belvárosban egy nagy, kifeszített vásznon az érintettek és az érdeklődők üzeneteket hagyhattak, a gyerekek pedig tematikus rajzaikkal támogathatták a drog elleni küzdelemnek ezt a fajtáját.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

November a függőségi betegségek elleni küzdelem hónapja, az utcai eseményt ennek tükrében szervezték meg. Az újvidékiek közös munkáját kinyomtatják majd, és a városban felállított hirdetőtáblákra fogják ragasztani. A tegnapi akciót a Duga (Szivárvány) Egyesület szervezte, ilyen módon igyekeztek felhívni a polgárok figyelmét a városunkban, de sajnos máshol is egyre nagyobb gondot jelentő, egyre több embert – mindenekelőtt fiatalokat – érintő jelenségre. A függőségi betegségek ellen korai stádiumban kell fellépni, ezért fontos, hogy mielőbb felismerjük azt környezetünkben. A pannón hagyott üzenetek mindenekelőtt az ilyen betegségekben szenvedőkhöz szólnak, kitartásra buzdítják azokat, akik rászánják magukat a nehéz és hosszadalmas folyamatot jelentő gyógyításra. Egy alkalmi előadást és koncertet is megszerveztek, továbbá bemutatták azt a Hív az Élet! című videoklipet, amelyet erre az alkalomra ismert művészek, filmipari munkások készítettek. A Tisztán a divatos (IN je biti CLEEN) projektum keretében immár több éve a múlt évszázad ’90-es éveiben megalapozott, elferdült világszemléleten szeretnének változtatni. Ez szerint a felfogás szerint ugyanis a drogfogyasztás, az ivászat, a dohányzás, a bűnözővé válás és a hasonló, hanyatlással járó jelenségek társadalmilag elfogadott, sőt elvárt viselkedésformának számítanak. A Tisztán a divatos igyekszik a fiatalokat visszatántorítani a hagyományos, családi értékrendhez, az egészséges életmódhoz, a sporthoz, különböző akciókon keresztül rámutat a feljebb felsoroltak káros mivoltára.