2024. április 16., kedd
Könyvbemutató Nagybecskereken

Két szerző két könyve

Kettős könyvbemutató volt a nagybecskereki Madách Irodalmi Színpadán szerdán este. A Bánáti kisvasút és az Ilyenek a háború viszontagságai című kötetek szerzői mellett fellépett Balázs József, aki részleteket olvasott fel a könyvekből.
A Bánáti kisvasút c. könyv szerb nyelven jelent meg. Szilágyi Mária és Németh Ferenc mellett a kötet szerzője Milan Micić is. A bánáti kisvasút Nagybecskereket és Zsombolyát kötötte össze. 1898-ban adták át rendeltetésének, és bekapcsolta ezeket a településeket Torontál vármegye vérkeringésébe, összeköttetést biztosított az ország többi részével és Európával. Megélhetést biztosított, elősegítette az iskoláztatást, az utazást. 1969-ben belgrádi döntésre megszüntették, arra hivatkozva, hogy nincs gazdasági indokoltsága.
Az Ilyenek a háború viszontagságai c kötet szerzői – Németh Ferenc és Szilágyi Mária, egy bánáti házaspár: Fábián Ernő és Bayer Irén sorsán keresztül mutatják be, hogyan csapódtak le az első világháború eseményei a vidéken élők mindennapjaira, hogyan alakította sorsukat. Két hadi napló, több száz levél és több ezer fénykép ad betekintést a háborúban történtekre és a hátországi mindennapokra.