Az újrahasznosítás előnyei

B.em

2017. október 12., 16:59

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Csütörtökön a szabadkai Vegyészeti-Technológiai Iskolában előadással egybekötött műhelymunkára került sor, amelynek során a diákok az újrahasznosításról tudhattak meg többet. A műhelymunka a Begyűjtés, Válogatás, Csomagolás, Újrahasznosítás (Sakupljaža, kalkulaža, ambalaža i reciklaža – SKAR) projektum keretein belül valósult meg. A foglalkozásokat Bojana Zoraja és Tijana Marinković vezették. Utóbbi újságírói kérdésre elmondta:

(Fotó: Benedek Miklós)

– Az amerikai nagykövetség támogatásával megvalósuló projektumban tíz szerbiai középiskola vesz részt. Ennek során a középiskolás populáció információkat kap a csomagolóanyagok újrahasznosításáról, és a műhelymunkákon arra is lehetőségük nyílik, hogy megértsék, hogy a hulladék valójában nemcsak terhelést jelent a környezetnek, hanem fontos nyersanyagforrás is lehet. A szabadkai a hetedik iskola, ahova ellátogatunk, és az eddigiek során csak jó tapasztalataink vannak. Ebben az is közrejátszik, hogy olyan diákokkal dolgozunk, akik már valamit tudnak a hulladékkezeléséről, és e foglalkozásokat követően arra is lehetőségük lesz, hogy a tudásukat átadják a körülöttük élőknek. A Vegyészeti-Technológiai az egyetlen szabadkai iskola, ahova ellátogatunk. A választásunk azért esett éppen erre az iskolára, mert itt van környezetvédelmi szakirány, és az is az egyik célunk, hogy együttműködjünk olyan tanulókkal, akiknek már van előtudásuk ezen a téren. A projektum májusban kezdődött, akkor látogattunk el az első iskolába. A projektum végén, február folyamán egy zárókonferenciát szervezünk Újvidéken, ahol minden iskola jelen lesz, és bemutatják a prezentációjukat, amit ezután felhasználhatnak az újrahasznosítás népszerűsítésére – mondta Marinković.

Peić Tukuljac Marija, a középiskola szaktanára a média képviselőinek elmondta, hogy a foglalkozásokon mind a négy generáció tagjai képviseltetik magukat, vannak harmadikosok és negyedikesek, akik már az iskolában is tanultak az újrahasznosításról, míg az elsősöknek és másodikosoknak mindez új lesz.

– Összesen tizenhat diákkal veszünk részt a projektumban. Az iskolában nemcsak az a célunk, hogy a diákjaink minél több információval rendelkezzenek az újrahasznosítással kapcsolatban, hanem hogy ezt szélesebb körben is terjeszteni tudják a közösség tagjai között. Ami a különböző projektumokban való részvételünket illeti, ezen a téren már van tapasztalatunk, mivel több éve részt veszünk a tartományi szervek által kiírt A tisztább és zöldebb iskolákért Vajdaságban elnevezésű projektben. Úgy készültünk, hogy a jövőben is foglalkozunk majd a témával. Már van ötletünk, hogy milyen prezentációt vagy rövidfilmet készítünk a februári konferenciára – mondta Peić Tukuljac Marija.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap