2024. április 19., péntek

Biofest

Szakmai összejövetelek és termékkiállítás három napon át
Biotermékek kiállítása a 13. Biofesten

Biotermékek kiállítása a 13. Biofesten

Tegnap a Szabadegyetemen megnyílt a Tizenharmadik Nemzetközi Biotermék-fesztivál. Az ünnepélyes megnyitón az Év Bioterméke, valamint az Év Biotermelője díj átadására is sor került.

Dr. Tomislav Sudarević, a Terras Egyesület igazgatóbizottságának elnöke üdvözölte a jelenlévőket, Grgur Stipić, a mezőgazdasági és környezetvédelmi titkárság mezőgazdasággal és mezőgazdasági földterülettel megbízott részlegének osztályvezetője ismertette a biotermelés fejlesztésének akciótervét a 2015–2020-as időszakra. Marko Rovčanin tartományi mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdőgazdálkodási helyettes államtitkár a Vajdaságban folyó biogazdálkodásról beszélt, Jelena Milić pedig a biogazdálkodás múlt évi szerbiai eredményeiről számolt be. A Terras Egyesület a megnyitót követően a jelenlévőket biotermékekből készült étkekkel vendégelte meg.

A nap második felében Az IT-ágazat tapasztalatai, lehetőségei és perspektívái az organikus mezőgazdasági termelésben címmel tanácskozáson vettek részt az érdeklődők. Délelőtt tíztől este hatig a Szabadegyetem kettes bejáratánál lévő előtérben biotermékek bemutatójával és kóstolójával várták az érdeklődőket a termelők.

A legjobb biotermékért járó díjat az újpázovai All Natural Foods vállalat kapta az édes és a savanykás szárított bio-almakarikáért, amely a hagyományos és a korszerű technológia ötvözésével készült termék. Az egyedi technológiának köszönhetően az almaszeletek ropogósak, megtartják a friss alma ízét és illatát, cukor, tartósító és egyéb adalékanyagok nélkül. Az év biotermelője Nurdin Mujkanović ürögi biotermelő, aki 1,3 hektáron sárgabarackot és diót termel organikus gazdálkodás alapján.

A tartományi mezőgazdasági titkárság az idén 3 millió dinárral támogatja a biotermelést, a biotermékek bevizsgáltatását. November 24-éig még lehet pályázni ezekre az eszközökre. Az idén a beruházások hatvan százalékát visszatérítik; abban az esetben, ha negyven év alatti falusi termelőkről vagy nőkről van szó, a visszatérítés hetven százalék.

– A tartományi titkárság tiszteli az ehhez hasonló rendezvényeket, mert felhasználják a gazdák és a szakemberek tudását. Megismerkednek egymással, és látjuk, hogyan haladjanak előre – mondta Marko Rovčanin tartományi mezőgazdasági, vízgazdálkodási és erdőgazdálkodási helyettes államtitkár a 13. Biofesten.

A kiállítás még ma és holnap reggel tíztől este hatig megtekinthető. A ma tíz órakor kezdődő tanácskozás témája: A nemzetközi projektek hozzájárulása a biotermelés fejlődéséhez a régióban. A nap második részében a nyitott biogazdaságok napja keretében a jelenlévők meglátogatják a mérgesi Mamužić biogazdaságot. Holnap délelőtt tízkor a vegyészeti középiskola diákjai által készített organikus uzsonnát ehetnek a középiskolások, délelőtt tizenegytől pedig a Városon kívüli találkozások című ökológiai dokumentumfilm vetítésén vehetnek részt az érdeklődők a Szabadegyetem Eurocinema mozitermében.