2024. április 20., szombat

Amikor jó gyereknek lenni

A bácsfeketehegyi iskolában számos programot szerveztek közösen a diákok és a tanárok

A gyerekek többsége nem szeret tanulni, viszont játszani szinte minden gyermek szeret. Épp ezért remek elképzelés a gyermekhét, amikor a gyerekek, mondhatni, játszva tanulnak. A bácsfeketehegyi (feketicsi) Nikola Đurković Általános Iskolában a hétvégén ért véget az egész héten át tartott gyermekheti rendezvénysorozat. Változatos programban és sok szórakozásban volt részük a lurkóknak – mondta el lapunknak Bojtos Béla iskolaigazgató.

– Szokásunkhoz híven az idén is megszerveztük a diákhetet, amelynek keretében mindennap volt valami műsor. Diákjaink számára az a legjobb, hogy ezen a héten nincs felelés. Az is fontos a gyermekhét kapcsán, hogy együtt szervezzük és együtt csináljuk, így a diákok is és a tanárok is igazán a magukénak érezhetik ezt a hetet. Természetesen az alsósok és a felsősök külön-külön műsorral készülnek, hiszen mások az igények – mondta el az igazgató, majd arról is beszámolt, hogy mi minden történt a bácsfeketehegyi iskolában a gyermekhéten.

– Hétfőn az alsósok hagyományosan aszfaltrajzot készítettek krétával. Ezt nagyon szeretik, mert bemutathatják a kreativitásukat, és az emberek is megnézik az alkotásokat a falu központjában. Ugyancsak szokássá vált, hogy a felsősök hétfőn kvízt szerveznek valamilyen érdekes témában, tavaly az angol, az idén pedig a német nyelv volt. Szerveztünk vásárt is, mindenki elhozott otthonról valami olyasmit, amire nincs szüksége, és ezt elcserélte vagy eladta. Filléres dolgokról van szó, viszont a gyerekek szeretnek alkudni, és ez segít nekik fogalmat alkotni arról, hogy milyen is a kereskedelem. A felsősök számára az idén meglepetésversenyt szerveztünk szendvicskészítésben. Az alapanyagot adtuk, a díszítést viszont ők adták és a diákparlament képviselői voltak a zsűritagok. Természetesen az idén sem maradtak el sem az alsósok, sem a felsősök sporttalálkozói. Ezeken főként szórakoztató jellegű játékok szerepelnek, amik rendesen meg is mozgatják a gyerkőcöket. A gyermekhét legfontosabb programja a pénteki fellépés, amikor a kisiskolásokat felveszik a diákszövetségbe. Ilyenkor minden osztály bemutatkozik, többek között tánccal, verssel, énekkel. Erre a gyerekek nagyon szoktak készülni, szerintem nincs még egy olyan műsor, amire annyira készülnének, mint erre. Ebben a programban az iskola minden diákja részt vesz, és a szülők is örömmel jönnek, mert mindegyikük csemetéje fellép – mondta el Bojtos.