2024. április 18., csütörtök

„Nem egyszerű dobálni az üvegeket”

A TV2 új sorozatában, a Korhatáros szerelemben láthatjuk majd Kovács Tamást

Decemberben a TV2 egy 13 részes új sorozatot indít Korhatáros szerelem címmel. Mint már értesülhettünk róla, a romantikus vígjátéksorozat egy 24 éves bárpultos fiú és egy háromgyermekes, elvált anyuka kapcsolatáról szól, miután a véletlen találkozásból kölcsönös vonzódás alakul ki, és ez szokatlan, izgalmas helyzetekbe sodorja őket. A két főszereplőt Kovács Patrícia és a szabadkai Kovács Tamás alakítja. Mellettük láthatjuk majd többek között Bánsági Ildikót, Dobó Katát, Szilágyi Csengét, Fenyő Ivánt, Kamarás Ivánt, Ónodi Esztert, Dóra Bélát és Schneider Zoltánt is. A sorozat rendezője Rohonyi Gábor.

Kovács Tamás a budapesti Szín- és Filmművészeti Egyetem ötödéves hallgatója, azaz végzőse, korábban az HBO Aranyélet című sorozatában bukkant fel, és több színházi előadásban is játszik. Ezúttal az új szerepéről kérdeztük.

Hogyan került sor arra, hogy szerepet kapj a Korhatáros szerelemben?

– Meghívást kaptam a válogatásra, és elmentem. Úgy gondolom, hogy minden castingra érdemes elmenni, azután vagy sikerül vagy nem. A castingon volt egy jelenetünk Kovács Patríciával, azt néhányszor bemutattuk. Mivel egy válogatás több körből áll, a következőn is megjelentem. Nagy meglepetésre akkor találkoztam Dóra Bélával, aki tavaly végzett a színművészeti egyetemen, és mivel nagyon jó barátom, így a casting számomra különösen jó hangulatban telt el. Kiderült, hogy a producer és a rendező ránk gondolt két jelentős szerep kapcsán. Örülök, hogy együtt dolgozhattunk. És annak is, hogy a több mint hatvan napig tartó forgatáson nagyon jó embereket ismertem meg. Kiváló csapat jött össze, egészen családias lett a hangulat. Hálás és boldog vagyok, hogy belekerülhettem a sorozatba, és mindezt megtapasztalhattam.

Mi zajlott le benned, amikor megkaptad a szerepet?

– Nem tagadom, egy kicsit megijedtem, mert mégiscsak egy főszerepről van szó. Először is kaptam egy csomó forgatókönyvet. Egy ideig azokat nézegettem, böngésztem, forgattam. Sokat gondolkodtam a szerepemen. Fontos volt, hogy elmélyüljek benne, átgondoljam, milyen is ez a figura, és mekkora utat jár be.

Igényelt a szereped valamilyen külön felkészülést?

– Alapos és intenzív felkészülésben volt részem. Bártendert alakítok, és mondhatom, hogy egyáltalán nem egyszerű dobálni az üvegeket. Épp csak belekóstoltam az egészbe, egyébként sokáig és kitartóan kell gyakorolni, komoly versenyeken vesznek részt a legjobbak. A felkészülésnek része volt a szigorú diéta és az edzés is. Igaz, hogy eléggé sportos vagyok, sokáig komoly célokkal fociztam, de ezúttal konditerembe kellett járnom, mert a karakterem némileg izmosabbnak lett elképzelve. Minderre személyi edzővel készültünk fel. Nehéz volt, de ez nekem újdonságnak számított, és örülök, hogy ezt is megtapasztalhattam. Nem állt a rendelkezésünkre sok idő, de szerintem az edzővel kihoztuk a maximumot. Igyekeztem megfelelni minden téren.

Milyen volt együttműködni a rendezővel?

– Rohonyi Gábor fantasztikusan jó rendező, egy igazi profi. Rendkívül finoman és érzékenyen vezeti a színészt. Maximálisan megbízhattam benne. A rendezőnek nagyon sok és összetett a feladata. Át kell látnia az egész történetet. Mivel ugyebár nem kronológiai sorrendben forgatunk, el kell magyaráznia a színészek, hogy mikor mi következik, és a szereplő épp hogyan érzi magát. Gábor ebben is kiváló, és meghallgatja a színészek javaslatait is. Nyugalom árad belőle. Amikor siettünk, túlóráztunk, fáradtak voltunk, úrrá lett rajtunk a feszültség, és már figyelni sem tudtunk, odajött, és segített ezt leküzdeni. Ahogyan haladtunk a munkával, egyre jobban megkedveltem, szakmailag és emberileg is. Remélem, hogy máskor is találkozunk majd, bárhol az életben.

A partnernőddel, Kovács Patríciával is jól kijöttetek?

– Nagyon jó vele játszani. Kollegiális, jó partner, mindig vannak ötletei, és egymásnak is adtunk tanácsokat. Gördülékenyen dolgoztunk együtt, segítettük egymást, ahogyan csak tudtuk.

A sorozat a Step Dave című új-zélandi sorozatot veszi alapul. Megnézted?

– Sokat gondolkodtam, hogy érdemes-e megnézni. Megkérdeztem a rendezőt is, hogy ő mit javasol. Ez az egész kétélű, mert egyrészt segíthet, kaphatok egy képet az egészről, ugyanakkor viszont befolyásolhat. Attól tartottam, hogy nem tudok majd tőle elvonatkoztatni. Leblokkol majd abban, hogy a saját gesztusaimat és gondolataimat használjam. Végül a rendezővel azt találtuk ki, hogy néhány rész erejéig, egy kicsit belenézek. Most utólag azt mondom, hogy ez jó döntés volt. Pont annyit láttam belőle, amennyi kellett.

Nézni fogod a Korhatáros szerelmet?

– Azt még nem tudom, de ha lesz rá időm, biztosan belenézek. Nem magam miatt, inkább az érdekel, hogyan néz majd ki a képernyőn az, amit forgattunk. Hadd lássam, mivel is töltöttük a többiekkel a nyarat.