2024. április 19., péntek

Önálló miniszterelnök-jelölt nélkül indul az MSZP

Az MSZP nem állít önálló miniszterelnök-jelöltet, de kész támogatni egy kívülről jött civilt egy szélesebb együttműködésben. Az is biztos, hogy egyetlen politikai párt kormányfőjelöltje mögé sem áll be.

Az MSZP él, és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett – jelentette ki Molnár Gyula. A pártelnök az MSZP választmányának („parlamentjének”) hétvégi ülése után azt mondta, hogy politikai stratégiájuk nem változott. Jelezte: a „demokratikus ellenzék” pártjaival tárgyalnak, de a szélsőjobboldallal nem egyezkednek arról, hogy miként lehet „leváltani 2018-ban ezt a hatalmat”.

Kitért arra is, hogy nem támogat olyan miniszterelnök-jelöltet, aki pártpolitikus. „Megerősítettük azt, hogy ebben a szakaszban a szocialista párt nem állít saját soraiból belső miniszterelnök-jelöltet. Listavezető értelemszerűen lesz, és dolgozunk azon, hogy a lehető legszélesebb együttműködésnek legyen egy civil, külső miniszterelnök-jelöltje” – közölte.

Pártja november 18-án ismerteti a választási programot, előtte azonban (már október 23-án) szeretné meghatározni azt a keretet, amely alkalmas lehet arra, hogy a demokratikus ellenzéki oldalt összefogja és hozzásegítse a kormányváltáshoz. Az MSZP várhatóan decemberben kampánynyitó kongresszust tart.

Molnár úgy fogalmazott: „vissza lehet térni mindenkinek a fészkére. A keselyűknek nem kell tovább keringeni fölöttünk”. Az MSZP kész arra, hogy visszaszerezze azoknak a bizalmát, akik az elmúlt időszakban úgy érezték, a szocialista párt az együttműködés akadálya – tette hozzá. Megerősítette, hogy az együttműködés lehetőségéről több párttal is tárgyalnak. Ezek: az Együtt, a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt. Az LMP és a Momentum visszautasította az MSZP kezdeményezését, amit a pártban tudomásul vettek.

Hiller István választmányi elnök szerint az ülésen döntő többségben voltak azok, akik széleskörű együttműködést akarnak a demokratikus ellenzéki pártokkal. Szerinte reális és elérhető cél, hogy a demokratikus oldalon mind a 106 egyéni választókörzetben csak egyetlen ellenzéki jelölt legyen.

Elmondta: nem lépett ki senki, nem mondott le senki. Hozzáfűzte: „Az MSZP összezárt, innentől kezdve a választók, a választás, egy igazságos és boldogabb Magyarország megteremtése a cél”.

A választmányi ülésen 12 pontos programot fogadtak el az igazságos Magyarországról és a demokrácia minimumáról. Erről szakmai vitát ajánlanak más pártoknak is.

A Publicus Intézet a hétvégén ismertette legfrissebb közvélemény-kutatását, amelyből az derül ki, hogy a megkérdezettek többsége szerint az MSZP kormányfőjelöltjének múlt heti visszalépése nem befolyásolja érdemben a politikai erőviszonyokat. A szocialista párt tábora viszont két százalékkal csökkent, miközben ugyanennyivel nőtt az LMP támogatottsága.

Botka múlt hétfőn mondott le az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről.