2024. március 28., csütörtök

Török harci járművek Szíriában csaptak össze dzsihadistákkal

Török harci járművek vasárnap átlépték a szíriai határt, majd a katonák tűzpárbajt vívtak a Tahrír es-Sám dzsihadista szövetséggel az Idlíb tartománybeli Kafr-Luszin falu közelében - jelentettét a hírügynökségek szemtanúkra és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns aktivista szervezetre hivatkozva.

A szemtanúk azt mondták, látták, amint a török harci járművek Atmahnál beléptek Idlíb tartományba.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton bejelentette, hogy az Ankara támogatását élvező szíriai lázadók hadműveletet hajtanak végre a többnyire a Tahrír-es-Sám kezén lévő Idlíb térségben. Ennek a dzsihadista szövetségnek a tagja a Fatah es-Sám, az al-Kaidával kapcsolatban álló egykori en-Nuszra Front is.

Törökország Oroszországgal és Iránnal feszültségmentesítési övezetek létrehozásán dolgozik Szíriában, de mindenekelőtt Idlíb tartományban. Törökország felkelőcsoportokat támogat, Irán és Oroszország pedig Bassár el-Aszadot támogatja a konfliktusban.

Több akna egy közelben lévő menekülttáborba és egy idlíbi határátkelőbe csapódott be - jelentette ellenzéki forrásokra hivatkozva a dpa hírügynökség. Sebesülésekről nem érkeztek jelentések.

Közben a szíriai kormányerők el-Majádínt, az Iszlám Államnak (IÁ) az északkelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban lévő erősségét támadták - jelentette a SANA hivatalos hírügynökség.

A Bassár el-Aszadhoz hű erők a múlt pénteken elérték el-Majadín külvárosait, és most a várostól nyugatra harcolnak.
El-Majadín az Iszlám Állam "el-Dzsaír tartományának de facto székhelye".