2024. március 29., péntek

A káposzta, amelyikhez mindenki hű marad

A futaki káposzta az első zöldségféle Szerbiában eredetbizonylattal

A rendkívüli szárazság és a hőség a futaki káposzta termesztésére is hatással volt. A földrajzi eredetmegjelöléssel ellátott futaki káposztát legkorábban június 25-e és július 20-a között palántálják szét, és augusztus végén kezdik szedni. Miroljub Janković káposztatermelő elmondása szerint az említett időszakban kánikulai hőség és aszály uralkodott, ezért már maga az ültetés is nehézkesen indult. A termőföld hőmérséklete elérte az 50 Celsius-fok feletti értéket is, s ez megnehezítette az ültetés folyamatát. A gazdáknak először öntözniük, majd hűteniük kellett a földet, hogy megteremtsék a szükséges feltételeket. Mindez azt jelenti, hogy csupán az ültetés többszöri öntözést igényelt. Arra is rámutatott, hogy annak a termelőnek sikerült aránylag jó termésátlagot elérnie, aki az említett időben minden harmadik-negyedik nap öntözte a parcelláját, aki nem így járt el, annak  a földjén 50 százalékkal is csökkent a hozam.

A rendkívüli szárazság és a hőség a futaki káposzta termesztésére is hatással volt (Ótos András felvétele)

A rendkívüli szárazság és a hőség a futaki káposzta termesztésére is hatással volt (Ótos András felvétele)

Válogassuk meg, mely termelőtől vásároljuk meg az adott terméket (Ótos András felvétele)

Válogassuk meg, mely termelőtől vásároljuk meg az adott terméket (Ótos András felvétele)

– Mindez feltételezhetően a termék árára is kihatással lesz. Tavaly a futaki káposzta kilója 20-30 dinárba került, véleményem szerint az idén elérheti a 40-50 dinárt is. Ez elsősorban természetesen a piactól függ, mert nem mi, termelők határozzuk meg az adott termék árát. Összesen három hektáron termelek futaki káposztát. A rendkívül hosszú nyár az én esetemben 30-35 százalékkal csökkentette a termést – mondta Miroljub Janković termelő, valamint a Futaki Káposzta Egyesület elnökhelyettese.

A káposztatermelő felhívta a figyelmet arra, hogy kizárólag egyetlen fajta futaki káposzta létezik. Tényként kezelhető, hogy a hibrid káposztafélék termesztése sokkal könnyebb. A termés minőségét azonban egyszerűen össze sem lehet hasonlítani. Erre jelentős kihatással van a földrajzi elhelyezkedés és maga a termőföld, amelyen a káposzta terem. A futaki káposzta őshonos fajta, még a 16. század előtt jelent meg, manapság keresett az ország egész területén. Világszerte is közismert, aki egyszer kipróbálta, a továbbiakban nem is áll el ettől a fajtától. Egy ideje már külföldre is szállítják, igaz, az exportnak egyelőre nincs hosszú története, és jelenleg a savanyú káposzta számít keresettebbnek a külföldi piacon, az Európai Unió szinte minden országában értékesítik. A friss futaki káposzta exportja most még elenyészőnek mondható, de várhatóan a jövőben ezek az adatok is pozitív irányba módosulnak majd – mondta a termelő.

Hangsúlyozta, hogy a valódi futaki káposzta földrajzi eredetmegjelölést igazoló bizonylattal rendelkezik. A savanyú káposzta csomagolása felismerhető védjeggyel van ellátva. A földrajzi származást igazoló jelzés szavatolja, hogy az valóban Futakon termett. Az összes többi, Futakon termesztett káposztaféle hibrid fajta. A futaki káposzta az első zöldségféle Szerbiában, amelyről eredetbizonylat mutatható fel. A friss és a savanyú káposzta 2013-ben lett márkatermék. A földrajzi terület pontos lehatárolásának, a termék előállítására vonatkozó szabályozásnak, a minőségbeli tulajdonságoknak köszönhetően az élelmiszer értéke növekszik, és ez már önmagában megfelelő tájékoztatást jelent a fogyasztóknak. Éppen ezért további reklám nem szükséges, hiszen ez a fajta szabályozás a termelők számára is szavatolja termékük eladhatóságát, illetve a vásárlóknak bővebb, pontos információt nyújt a termék sajátosságairól, eredetiségéről és minőségéről.

A földrajzi elhelyezkedés és maga a termőföld is kihatással van a termésre (Ótos András felvétele)

A földrajzi elhelyezkedés és maga a termőföld is kihatással van a termésre (Ótos András felvétele)

Miroljub Janković elmondása szerint csak az Újvidék melletti falu határában található olyan összetételű földterület, amelyen megterem a valódi futaki káposzta, és kizárólag helyben szerezhető be. A friss káposzta 70 százalékát egy tanúsítvánnyal ellátott feldolgozó vásárolja fel, a többit Újvidéken, Belgrádban vagy Futakon értékesítik a piacokon. Gondot okoz, hogy földrajzi jelzéssel olyan termékeket is jelölnek, amelyek egyáltalán nem is arról a környékről származnak. A többi gazda, még ha minőségi terméket állít is elő, nem láthatja el ezzel az eredetmegjelöléssel a káposztáját, ellenkező esetben törvénysértést követ el.

A Futaki Káposzta Egyesület tagjai szerint egyre többen vannak olyanok, akik megtévesztik a vásárlókat, és terméküket az adott földrajzi elnevezéssel reklámozzák. Az egyesület 40 olyan gazdát számlál, akik mindannyian szavatolják, hogy ellenőrzött minőségű terményt dobnak piacra. Esetükben a termelés ellenőrzött. Az egyesület tagjai tevékenységükkel folyamatosan népszerűsítik a márkaterméket, és különféle módon igyekeznek felvenni a harcot a gyakori visszaélésekkel. Különféle tájékoztató előadásokat tartanak a témában, és nemrégiben külön akciót indítottak. Kezdeményezték, hogy azokat az elárusítóhelyeket, pótkocsikat, sőt a termelők házát is megfelelő jelöléssel lássák el, amelyek valóban eredeti káposztát termelnek, illetve értékesítenek.

Uros Puača, a Futaki Káposzta Egyesület elnöke elmondta, hogy törekvéseik eredményesnek bizonyultak. A jövőben az egyesület hivatalos logójával vagy a márkatermék logójával jelölik meg a különféle elárusítóhelyeket és mindazon gazdák házát, akik földrajzi eredetbizonylattal rendelkeznek. Emellett a tanúsítvánnyal rendelkező termelőket feltérképezik, és a nevüket, címüket, a bejelentett gazdaság azonosítószámát feltüntetik a Google Maps-en, mindez pedig a Futaki Káposzta Egyesület honlapján is olvasható lesz. Emellett azt is megtudtuk, hogy a közelgő futaki káposztafesztiválon az illetékesekkel együttműködve ellenőrzik a termékeket. Mindezt azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet arra, a jövőben is hasonlóan járnak majd el. A kétnapos káposztafesztivált október 28-án szervezik meg.

Uros Puača, a Futaki Káposzta Egyesület elnöke (Ótos András felvétele)

Uros Puača, a Futaki Káposzta Egyesület elnöke (Ótos András felvétele)

Mindezek után felmerül a kérdés, hogy kevésbé tájékozott fogyasztóként hogyan ismerhetjük fel az igazi és a hamis terményt. Az egyesület elnöke hozzátette: tájékozódjunk, és válogassuk meg, melyik termelőtől vásároljuk meg az adott terméket. Uros Puača ismertette a futaki káposzta jellegzetességeit, ami megkülönbözteti a többi káposztafélétől.

– A futaki káposzta színe világoszöld, a káposztafej enyhén lapos, a levelei pedig kifejezetten vékonyak. A savanyítás 20–25 napot igényel, a hibrid káposztaféléknél ez akár 40, sőt még több napig is eltarthat. Mindannyiunk nagy kedvencét, a szármát a futaki háziasszonyok szívesen készítik el az említett márkatermék felhasználásával. Édesebb, és a vékony levélnek köszönhetően könnyű vele dolgozni – tette hozzá Uros Puača.

Miroljub Janković káposztatermelő végezetül érdekességképpen azt is elmondta, hogy mindenféle, káposztából készült ételkülönlegességet szívesen fogyaszt. Mégis legjobban a friss futaki káposztát szereti. A termőföldön gyakran megszomjazik, és akkor friss káposztával oltja a szomját. A termelő még arra is kitért, hogy a futaki káposzta jótékony hatással van a vérkeringésre, az emésztésre, valamint a reumatikus panaszokra és bőrbetegségek kezelésére. Egyes szakértők szerint pedig a benne található U-vitamin hozzájárul a hasnyálmirigyrák megelőzéséhez.