2024. március 29., péntek

„…el ne merüljön végleg e kis sziget!”

Huszonöt éves a zentai Délibáb

Október 7-én, szombaton ünnepli a zentai Délibáb Magyar Művelődési Egyesület a fennállásának negyedszázados évfordulóját „…el ne merüljön végleg e kis sziget!” címmel a zentai Művelődési Házban, ahová sok szeretettel várják az érdeklődőket. Az élő zenés program 17 órakor veszi kezdetét.

Az ünnepi műsorban a következő formációk és szólisták fognak föllépni: Tisza Menti Zengő citerazenekar (Oromhegyes), Szilaj citerazenekar (Kiskunhalas), Vadrózsa citerazenekar (Ősi), Baji Endre (Zenta), Micsik Béla (Törökbecse), Rákóczi férfikórus (Csóka).

Recskó Szabolcs, a Délibáb MME művészeti vezetője lapunknak elárulta, az alapgondolatuk az volt, hogy mivel ezúttal nem egyszerű népzenei találkozóról van szó, hanem egy szép kerek évforduló megünnepléséről, olyan csapatokra esett a választásuk, amelyek mind a színpadi jelenlétben, mind énekben és hangszeres tudásban kitűnőnek számítanak.

A rendezvény támogatói: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Magyar Nemzeti Tanács, Zenta Község Önkormányzata.

„Az idei esztendő negyedszázadnyi időt jelent a zentai Délibáb Magyar Művelődési Egyesület életében. Huszonöt év alatt oly sok szép és sikeres muzsikálás tarkította ezt a palettát, hogy mindenképpen elmondható, fontos zenei ízvilágot, árnyalatot vitt a városunk, illetve szélesebb pátriánk mindennapjaiba. Őseink dalos világát adta tovább a tisztelt hallgatóságnak, bárhol is szerepeltek az énekesek, citerások, betlehemezők. A dédapáink, ükapáink citerázós és dalolós múltja jött elő a húrok zengésén keresztül újra meg újra. A népzene a maga jelentőségét véglegesen sohasem veszítette el. A mában pedig fontos, hogy tudjuk, kik vagyunk, honnét jövünk, merre tartunk. Zeneileg is…” – áll a jubileumra kiadott brosúrájukban, és valóban: a számtalan hazai és magyarországi fellépésen, az ezeken begyűjtött díjakon túl a Délibáb egyéb erőfeszítéseket is tett a magyar népzene népszerűsítésében; többek között eleget tett a Bolyai Farkas Alapítvány azon felkérésének, hogy szervezzen előadás-sorozatot a fiatalok önazonosság-tudatának megőrzése érdekében. Mindez 18 előadáson keresztül valósult meg 2015 decemberétől 2016 májusáig. A csapat színvonalas zenei és történelmi, zenetörténeti bemutatókat tartott, rendhagyó módon először ebben a városban. Szintén az ő javukra írható, hogy méltón emlékeztek meg a jeles zentai népzenegyűjtőkről: Burány Béláról, Bodor Anikóról, Bodor Gézáról, Fábri Jenőről és Tripolszky Gézáról.