2024. április 20., szombat

Változások a hatékonyság érdekében

Személyi változások és helyi közösségi választások Topolyán – Jól gazdálkodik az önkormányzat

Tegnap sajtótájékoztatót tartott a Vajdasági Magyar Szövetség Topolya községi szervezetének irodájában Fremond Árpád, a párt községi elnöke.

A sajtótájékoztató témái között szerepelt a községi költségvetés helyzete, a közelgő helyi közösségi választások, valamint a kinevezésre kerülő új tisztségviselők. Fremond hangsúlyozta, a sajtótájékoztatót azért tartotta szükségesnek, mert a községi képviselő-testület csütörtöki ülésén olyan személyi változások várhatók, amelyek nagyon fontosak a Vajdasági Magyar Szövetség számára Topolya községben.

Fremond Árpád a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a községi képviselő-testület ülésén rendkívül fontos témák szerepelnek napirenden.

 – Egyik fő téma a költségvetés átütemezése. A költségvetési keretünk mintegy 70 millió dinárral növekedett, tehát a községi önkormányzat jól gazdálkodott. Ezeknek a pénzeknek a fele pályázatokból folyt be, a többit az önkormányzat többletként, bevételként tudja elkönyvelni. Ennek az összegnek egy részét az egészségügyre fogjuk fordítani, de jutnak eszközök természetesen más intézményekre és fejlesztési projektumokra is. Ez azért fontos, mert terveket szeretnénk készíteni, hogy jövőre már kész projektumokkal tudjunk pályázni különböző helyeken. E napirendi pontok mellett több közvállalat igazgatójának a kinevezésére is sor fog kerülni, ami fontos Topolya község, a város és a lakosság számára is. Szeretném felhívni a választópolgárok figyelmét arra, hogy a közvállalatokról szóló törvény értelmében a közvállalatok élére csakis megfelelő szakemberek kerülhetnek, akik pályázat útján kerülnek kiválasztásra – hangsúlyozta Fremond.

A sajtótájékoztató második felében a helyi közösségi választásokról is szó esett.

– Valószínűleg decemberben kerül sor a helyi közösségi választásokra Topolya községben, Zentagunaras és Bácskossuthfalva kivételével. Bácskossuthfalván már voltak választások, Zentagunarason pedig majd csak a jövő év végén vagy 2019 elején kerül majd rá sor. Mint korábban bejelentettem, a Vajdasági Magyar Szövetség a Vajdasági Magyar Demokrata Párt támogatásával indul ezeken a választásokon. Nem kívánunk pártszínezetet adni ezeknek a választásoknak, de olyan embereket kívánunk jelölni, akik folytatni kívánják azt az építkező munkát, amit az elmúlt időszakban folytattunk. Olyan személyeket szeretnénk jelölni, akik együttműködnek majd az önkormányzati vezetéssel. Fontosnak tartom elmondani, hogy az önkormányzat a község fejlesztési pénzeiből minden helyi közösségre gondolt az elmúlt időszakban. Olyan önkormányzat vagyunk, amely a fejlesztési pénzeiből a kis helyi közösségeknek is juttat. Ezt a politikát szeretnénk továbbra is folytatni, hiszen csak így tudjuk elérni, hogy a kis helyi közösségek is lépést tartsanak a várossal, illetve hogy fenn tudjuk tartani az intézményeket, a helyi közösségeinket. Hiteles, tenni akaró jelölteket szeretnénk állítani, akik számára fontos a közösség, és akik élvezik az emberek bizalmát – mondta a VMSZ községi elnöke.

Elhangzott, hogy a jelöltállítás folyamatban van. A jelölteket a következő hetekben mutatják be, és szeretnének felkeresni minden egyes választópolgárt, hogy bemutassák, mi az, ami az elmúlt időszakban megvalósult, valamint hogy mik a tervek a 2017–2021-es időszakra.

– Őszintén remélem, hogy hasonlóképpen fogjuk élvezni választópolgáraink bizalmát, mint az elmúlt években – mondta Fremond Árpád.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Komgrad Kommunális Közvállalat éléről távozik Szombathy Zoltán eddigi igazgató. Helyére Domány Dudás Dianát jelölték. Domány Dudás Diana a községi tanácsnak volt tagja az elmúlt időszakban, a költségvetéssel és a pénzügyekkel foglalkozott, és az elmúlt években rengeteget tett azért, hogy Topolya önkormányzata pénzügyileg stabil tudott maradni. A községi tanács költségvetéssel és pénzüggyel megbízott tanácsosának posztjára Mentus Líviát jelölték, aki a szabadkai Közgazdaságtudományi Egyetem Pénzügyi menedzsment és számvitel szakán szerzett diplomát.