2024. április 19., péntek

Megszakították a parlamenti ülést

A Dveri mozgalom egyik képviselőjét kizárták az ülésről

Maja Gojković, a Köztársasági Képviselőház elnöke botrányosnak ítélte meg a parlament mai ülésének menetét, és megszakította. A munkát pénteken, azaz holnap folytatják. A parlamenti ülésen ugyanis a kedélyek több szünet és figyelmeztetés kirovása után sem csillapodtak, Srđan Nogo, a Dveri mozgalom képviselőjének eltávolítása az ülésről pedig csak rontott a helyzeten.

A Dveri képviselőinek felháborodását az váltotta ki, hogy az ülés elején, amikor a képviselői kérdések feltevésére nyílt alkalmuk, az elnöklő nem engedte meg, hogy Srđan Nogo végigmondja a gondolatait és feltegye a kérdést, amit az állambiztonsági, valamint a felügyelő szervekhez intézett. Az elnöklő, Veroljub Arsić, a parlament elnökhelyettese úgy ítélte meg, hogy a kérdés feltevése nem méltó, és kikapcsolta a képviselő mikrofonját. Nogo megpróbált mégis szót kapni, hogy rákérdezzen az államvezetés és a bűncselekmények közötti kapcsolatokra, illetve rámutasson a rendőr- és a katonai szakszervezetek által bejelentett szombati tüntetésre. Akaratos fellépését azonban figyelmeztetés követte, majd a harmadik figyelmeztetés után kizárták az ülésről. Nogo viszont nem kívánta elhagyni az üléstermet, így az elnöklő szünetet rendelt el. Ezt követően a Dveri képviselői és Maja Gojković házelnök sem tudtak dűlőre jutni. A parlament elnöke azt kérte Nogótól, hogy kérjen bocsánatot a képviselőktől, akkor ő visszavonja a figyelmeztetéseket, hogy folytatni tudják az ülést, de a Dveri képviselője erre nem volt hajlandó, mert jogtalannak tartotta, hogy nem engedték feltenni a kérdését. Gojković elmondta, nem kíván áldatlan állapotokat az ülésteremben, inkább másnapra halasztja az ülést.

Ezt a döntést azonban több képviselő kérdése is megelőzte. Marko Đurišić, a Szociáldemokrata Párt képviselője Nebojša Stefanović belügyminiszterhez intézte a kérdését, miszerint szándékosan félretájékoztatta a polgárokat, amikor azt mondta, hogy nem indítanak eljárást azok ellen, akik az elnökválasztás után Belgrádban tüntettek, közben pedig több fiatal kapott idézést, mert megszegték a gyülekezésről szóló törvényt.

Szóba került a legutóbbi rendkívüli ülés vitára szánt időtartama is. Marinika Tepić, az Új Párt képviselője úgy tudja, hogy Maja Gojković a két oktatási törvényre benyújtott módosítási indítványok megvitatása idején saját kezűleg jegyezte a képviselők felszólalási idejét, ezért kérte az ülés menetének és a felszólalások idejének pontos nyilvántartását. Gyanúja szerint ugyanis 4 órával kevesebb idő állt a rendelkezésükre, mint amit a törvényes előírások jóváhagynak.

Kérdést intézett ugyanakkor Ana Brnabić kormányfőhöz is. Megkérdezte, hol volt és mit csinált 2000. október 5-én.

Sanda Rašković Ivić független képviselő is Ana Brnabićhoz intézte kérdését, miszerint a kormány miért bocsájtja áruba a Galenika gyógyszergyárat. Ez az eljárás ugyanis véleménye szerint veszélybe sodorja majd a hazai gyógyszeripart, és az országot ezáltal a külföldi gyógyszerektől teszik függővé.

Ugyanakkor nem tudta feltenni minden képviselő a képviselői kérdését, mert a Dveri képviselője miatt az elnöklő többször is szünetet rendelt el, majd végül megszakította az ülést.

A parlament őszi ülésszakának első ülése holnap 10 órától folytatódik.