2024. március 28., csütörtök

Mosolyt csalva az arcokra

A Zentai Alkotóházban hétfőn este nyílt meg a Janikovszky Éva-emlékkiállítás

A Janikovszky Éva-emlékkiállítás vajdasági körútjának első állomásán, a Zentai Alkotóházban hétfőn este ünnepélyes keretek között nyílt meg az írónő életének és munkásságának meghatározó momentumait felelevenítő tárlat, amelynek megnyitóünnepségen előbb Hugyik Richárd, a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatója, majd Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

A Janikovszky Éva-emlékkiállítást Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg (Máriás Endre felvétele)

A Janikovszky Éva-emlékkiállítást Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg (Máriás Endre felvétele)

– Ez a kiállítás a budapesti Móra Könyvkiadó vándorkiállítása, amelyen az idegen nyelvű könyveken kívül megtalálhatók az írónő kevésbé ismert fotói, az írógépe, a díjai, a gyerekkori naplójának a részletei, a nevét viselő alapítvány által odaítélhető irodalmi díj, a Bertalan és Barnabás című művéből készült bábelőadás kellékei, valamint az Égigérő fű című filmmel és a Magyar Színház színpadi adaptációjával kapcsolatos makettek, jelmeztervek és fotók is – hangsúlyozta Hugyik Richárd, Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatója, aki elmondta, a kiállítási anyaggal érkezett két cédé is, az egyik életrajzi adatokat és filmrészleteket tartalmaz a kisiskolások részére, a másik pedig rajzfilmeket az óvodások részére. Hozzátette, az egyéni érdeklődőkön túl azokat az óvodás- és kisiskoláscsoportokat várják a kiállításra, amelyeknek tagjai szeretnének többet megtudni Janikovszky Éváról, vagy esetleg az iskolai tananyagban behatóbban is foglalkozni kívánnak a műveivel.

– Ha kimondjuk Janikovszky Éva nevét, annak, aki jól ismeri a történeteit, azonnal mosolyra görbül a szája, és számtalan emlék, történet, illetve mondat jut róla eszébe. Nem csoda hát, hogy írói öröksége olyan felbecsülhetetlen értékű kinccsé vált, amelynek jelentőségét csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha gyermekeinkkel megismertetjük és megszerettetjük a könyvet, az olvasást és mindenekelőtt az olyan életműveket, mint amilyen az övé is. A Móra Könyvkiadóval együttműködve emlékét a most megnyitásra kerülő rendhagyó kiállítással szeretnénk megidézni és ápolni – fogalmazott Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki megnyitóbeszédében a könyv és az olvasás fontosságára is igyekezett felhívni az egybegyűltek figyelmét.

– Ezúttal egyértelműen a könyvre és az irodalomra, pontosabban: az olvasásra szeretném felhívni a figyelmet. A könyvre, amellyel első találkozásunk, ismerkedésünk egy életre szóló élményt nyújthat, és amellyel az első kapcsolatkor fontosabb a bensőséges szeretet, mint az áhítatos, komolykodó és mindig távolságot tartó tisztelet kialakítása. S mennyi időnek kell elmúlnia ahhoz, hogy meghitt kapcsolatunk legyen versekkel, mesékkel, hogy megérezzük, a könyvekből mennyi mulatságos, furcsa, titkos dolog kiolvasható! De ha eddig eljutnak fiataljaink, akkor már vár rájuk az a pillanat, amikor a regényekbe belefeledkezve egész világok tárulnak ki előttük. Ezért sem szabad belenyugodnunk, hogy az olvasás kiszoruljon a szórakozási formák közül – hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

A Janikovszky Éva-emlékkiállítás október 13-áig várja az érdeklődőket a Zentai Alkotóházban, ahol munkanapokon a Városi Könyvtár nyitvatartási idejében, vagyis 9-től 18 óráig látogatható, a kiállítás vajdasági körútjának további állomásai pedig a tervek szerint Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Kishegyes, Bácsfeketehegy és Szabadka lesznek.