2024. április 19., péntek

Szabadkai fölény sportmászásban

Kiválóan szerepeltek a Spartacus Hegymászóklub sportmászószakosztályának tagjai Pancsován az országos bajnokság 4. fordulójában, ahol nehézségi és gyorsasági válfajban mérettettek meg a versenyzők.

Bognár Nóra ezúttal is hozta a formáját, és saját korosztályában, valamint a felnőttek mezőnyében is két-két aranyérmet nyert.

Sergej Žeželj saját korosztályában nehézségi és gyorsasági kategóriában is az első helyen végzett, Maksim Purlija nehézségiben 1., gyorsaságiban 2. lett, Csizmadia Dániel pedig nehézségiben ezüstöt, gyorsaságiban bronzot érdemelt ki. Damjan Rapić mérlege két harmadik hely, Milan Petrić 4. és 5., Viktor Prčić pedig 4. és 6. helyet jegyzett.

A lányok közül Sara Pirnat a felnőttek között nehézségiben a 2., gyorsaságiban a 3. helyet szerezte meg, Beszédes Zsaklina szintén egy ezüstöt és egy bronzot nyert, Stela Latoš két 3. helyet szerzett,

Fábri Maja a saját korcsoportjában két negyedik helyet tudhat magáénak, míg a felnőttek között nehézségi kategóriában a 3., gyorsaságiban a 4. helyet szerezte meg.