2024. április 20., szombat

Megérkezett az összes MiG

Leszállt a batajnicai repülőtéren az utolsó két orosz MiG–29-es vadászgép is, jelentette be a védelmi minisztérium.

Ezzel mind a hat Oroszországból beszerzett katonai gép megérkezett az országba. Hétfőn és kedden is két-két MiG indult útjára és érkezett meg hazánkba. A repülőgépek beszerzésével kapcsolatban Aleksandar Vučić államfő kijelentette, hogy Szerbiában lesz a legkomolyabb a katonai repülés a régióban a következő időszakban, s hozzátette, továbbra sem tud jobb gépet a MiG–29-esnél.

Véleménye szerint Szerbia ezzel „rendezte sorait” a következő két évtizedre, ami a katonai repülést illeti.

Aleksandar Vulin védelmi miniszter korábban bejelentette, hogy a gépeket október 20-án mutatják be Batajnicán egy katonai parádé keretében Belgrád felszabadulásának évfordulóján.

Az államvezetőség nem közölte a beszerzés reális árát, ajándékról van szó, és a javítási költségeket kell fizetni, mondták korábban, majd néhány hete azt közölték, már felújítva érkeznek meg Szerbiába a MiG-ek.