2024. március 28., csütörtök

Káderkérdések és jelentések napirenden

Az óbecsei községi képviselő-testület tegnapi ülésén több személycseréről is döntöttek

Kádercserék és munkajelentések töltötték ki a nagy részét az óbecsei képviselő-testület tegnapi ülésének, így a főszereplők a közvállalatok és -intézmények, valamint azok vezetői voltak: Zdravko Petrović továbbra is igazgatóként vezetheti majd a Városi Színházat, az Idegenforgalmi Szervezet élén Goran Sadžakov eddigi megbízott igazgató helyett Jovan Ječanski mezőgazdasági mérnök és úszóedző áll majd ugyancsak legfeljebb egy évig, a községi tanácsban pedig a lemondott Dejan Terzić helyett ezentúl Nikola Džigurski felel majd a sportért és az ifjúságért.

A határozatlan ideig foglalkoztatottak maximális száma az önkormányzatban, valamint a község által finanszírozott közvállalatokban és intézményekben az idén nem haladhatja meg a 455 főt – erről is határoztak a képviselők, sőt döntés született azon állami tulajdonban lévő mezőgazdasági földeken levő termés betakarításáról is, amelyeken jogalap nélkül gazdálkodnak a termelők.
A képviselők megszavazták az első félévben elköltött költségvetési eszközökről szóló jelentést, a Zentai Történelmi Levéltár és az Idegenforgalmi Iroda 2016-os munkajelentését, az Idegenforgalmi Iroda idei programtervét, a Toplana Közvállalat 2016-os ügyviteli jelentését és a vállalat tavalyi jövedelmének a felhasználásáról szóló határozatot is. Dejan Vuković, a Toplana igazgatója elmondta: a termelés és a bevételek csökkenése ellenére a vállalat pozitív eredménnyel zárta 2016-ot, csökkentek a kiadások, a Srbijagas iránti tartozások, és a fűtési idényt felkészülten, áremelés nélkül várja a cég.
A Városi Múzeum 2017-es munkaprogramja kapcsán Tari István (VMDK) azt kifogásolta: az egyetlen magyarul beszélő munkatárs nyugdíjaztatása után nincs magyarul is beszélő szakértője az intézménynek – ezt a felvetést Nenad Tomašević képviselő-testületi elnök régmúlt időket idéző közvélemény-manipulációnak, Dušan Ivetić igazgató pedig rosszindulatú kritikának minősítette, szerinte ugyanis a titkárnő beszéli a magyar nyelvet, és keresik a megfelelő szakembert is. Szilágyi Edit (VMSZ) szerint létező, de megoldható problémáról van szó, Ragács Ervin (VMSZ) pedig a szerb–magyar kapcsolatok kiválóságát méltatta felszólalásában. Dragan Tošić polgármester ezzel kapcsolatosan annyit mondott: az önkormányzat azon lesz, hogy megfelelő kvalitású és nyelvtudású szakember kerüljön majd a múzeumba.
A képviselők megszavazták a Tisza Mente, Óbecse Kommunális Szolgáltató Kft. 2017-es ügyviteli programjának első módosítását, a Vodokanal Közvállalat 2016-os ügyviteli programjáról szóló jelentést és a közvállalat nyereségének a felhasználására vonatkozó határozatot is, valamint több iskolaszék tagjának a leváltását és kinevezését. Az ülésen igent mondtak egy koncessziós elemeket is tartalmazó, kéményseprő szolgáltatások végzésére vonatkozó ötéves szerződésre is, amelyet az önkormányzat egy magáncéggel – az óbecsei Dimničar és a rumai Jakob Becker alkotta csoporttal – fog megkötni.
Az Elég Volt Mozgalom képviselői csoportja ezentúl Csak helyben (Samo lokalno) névvel működik majd. A változás előzménye az volt, hogy a mozgalom óbecsei kezdeményező bizottságának a tagjai augusztus végén belső konfliktusok miatt minden tisztségükről lemondtak a mozgalomban, és Csak helyben névvel új polgári csoportként működnek tovább Óbecsén.