2024. április 19., péntek

Györe Kazahsztánban első kiemelt

A római negyeddöntő után Györe László a kazahsztáni Almatiban folytatja a versenyzést. A zentai játékos a challenger 1. fordulójában 29 éves honfitársával, Miljan Zekićtyel találkozik, aki ellen 2:1-re vezet. Ugyanott Filip Krajinović kapta a sorsoláson a kettes rajtszámot, és az üzbég Szanyar Fajzijevvel kezd. A zombori teniszező a római döntővel visszajutott a 100 legjobb közé, így Szerbiának ott most hat teniszezője van, amire még nem volt példa.

Krajinović az olasz fővárosban két spanyolt vert a negyed- és az elődöntőben. Jól játszott, hisz Guillermo García López csak négy, Carlos Taberner pedig mindössze két játékot nyert. A döntőben a zombori a zsinórban harmadik spanyolt, Daniel Gimenót is felülmúlta, ezzel idei 4., összesen 8. challengerét nyerte, és a naprakész ranglistán már a 95. helyet foglalta el.

Orléans-ban Fucsovics Márton kiváló alkalmat mulasztott el. A magyar játékos, miután legyőzte az első kiemelt argentin Horacio Zeballost, az elődöntőben nyerésre állt a francia Julien Benneteau ellen. Márton a döntő játszmában 5:3-nál a továbbjutásért adogatott (sikertelenül), majd a rövidítésben három meccslabdát hagyott ki.

Babos Tímea lemaradt a taskenti serlegről, hisz a döntő mindkét játszmájában eggyel több breaket szenvedett el, mint az ukrán Katerina Bondarenko.

Pekingben már meg is kezdődött az erős összetételű női torna, és az 1. fordulóban Marija Sarapova visszavágott a lett Anasztaszija Szevasztovának a US Openen elszenvedett vereségért. Vuhanban a francia Caroline Garcia a döntőben megállította az ausztrál Ashleigh Bartyt. Garcia 6:7, 0:2-ről fordítva pályafutása 5. serlegét nyerte. A férfitornákon Csengduban Gyenyisz Isztomin másodszor, Sencsenben David Goffin harmadszor diadalmaskodott ATP-tornán.

Dušan Lajović a csengdui negyeddöntő után a pekingi torna táblájáért selejtezett, ahol a világelső Rafael Nadal lesz az első kiemelt. Lajović legyőzte az olasz Giannessit és a brazil Silvát, és újabb pontokért folytathatja.

Viktor Troicki e héten Tokióban rajtol, nem sok reménnyel, hisz az 1. fordulóban a kanadai Miloš Raonićtyal találkozik, akivel 1:5 a mérlege. Szerepel a 300 legjobb közé jutott Miomir Kecmanović is, aki a harmadik egymást követő hetet a szardíniai Santa Margheritában tölti.

PEKING. – A férfitorna selejtezőjének 1. fordulójában: Lajović–Giannessi 6:3, 3:6, 6:3, a tábláért: Lajović–Silva 6:3, 5:7, 6:3. Nők, 1. forduló: Halep–Riske 6:3, 3:6, 6:2, Kerber–Oszaka 6:2, 7:5, Sarapova–Szevasztova 7:6, 5:7, 7:6, Kvitová–Kr. Plíšková 6:3, 7:5, Duan–Mladenović 7:5, 6:4, Wozniacki–Wang 6:1, 6:7, 6:1, A. Radwańska–Witthöft 7:5, 6:3, Ka. Plíšková–Suárez 6:3, 6:4.

SENCSEN. – A férfitorna negyeddöntőjében: Džumhur–A. Zverev 6:4, 7:5, elődöntő: Goffin–Laaksonen 7:6, 5:7, 6:3, Dolgopolov–Džumhur 6:3, 6:4, döntő: Goffin–Dolgopolov 6:4, 6:7, 6:3.

CSENGDU. – A férfitorna negyeddöntőjében: Pella–Fritz 6:3, 7:6, Bagdatisz–Lu 6:3, 6:2, elődöntő: Isztomin–Szugita 6:2, 6:7, 6:0, Bagdatisz–Pella 5:7, 6:4, 6:2, döntő: Isztomin–Bagdatisz 3:2 – feladás.

VUHAN. – A női torna elődöntőjében: Garcia–Szakari 6:3, 6:2, döntő: Garcia–Barty 6:7, 7:6, 6:2.

TASKENT. – A női torna döntőjében: Bondarenko–Babos 6:4, 6:4.

RÓMA. – A challenger negyeddöntőjében: Krajinović–G. López 6:2, 6:2, elődöntő: Krajinović–Taberner 6:1, 6:1, döntő: Krajinović–Gimeno 6:4, 6:3.

ORLÉANS. – A challenger negyeddöntőjében: Fucsovics–Zeballos 6:3, 7:6, elődöntő: Benneteau–Fucsovics 3:6, 6:3, 7:6.

SANTA MARGHERITA. – A futures elődöntőjében: Marti–Zekić 3:6, 6:4, 6:3. Nők, negyeddöntő: Zidanšek–Radanović 6:1, 1:0 – feladás.

SIMKENT. – A futures elődöntőjében: Balázs–Szafvat 6:3, 6:2, döntő: Balázs–Coppejans 6:1, 6:2.

AZEMÉIS. – A futures döntőjében: Mertens–Krstin 3:6, 7:6, 6:2.

CLERMONT. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Bencic–Gálfi 7:5, 6:2.