2024. március 29., péntek

Fogadták az Európa-bajnok női röplabdacsapatot

Belgrádban, a városháza előtti balkonon fogadták a friss Európa-bajnok szerb női röplabda-válogatottat, amely az egyetlen aranyérmet szerezte idén Szerbiának a nagy csapatsportágak világversenyeit tekintve. A válogatott 2011 után másodszor ült fel Európa trónjára. A szerb csapat csak győzelmekből álló menetelés után a döntőben Hollandiát múlta felül 3:1-es eredménnyel.

A válogatott Bakuból, Isztambult érintve érkezett a fővárosi Nikola Tesla reptérre, s már itt is rajongók fogadták a lányokat. A csapat a leszállást követően egyenesen a híres balkon felé vette az irányt, ahol több ezer lelkes szurkoló várakozott, hogy köszöntse az aranyérmeseket.

Zoran Terzić, a válogatott edzője köszöntötte a közönséget, majd elmondta: „Nem tudom, tudjátok-e, mennyit jelent a szeretetetek, amit most is megtapasztalunk. Minden edzésünket nektek szenteljük.“

Tijana Malešević és Brankica Mihajlović együtt szóltak az ünneplő közönséghez: „Nehéz leírni ezt az érzést. Régóta erről álmodtunk, köszönjük a támogatást. Ti vagytok a hátszelünk, akik segítségével különbek tudtunk lenni az ellenfeleinknél. Együtt megyünk tovább az úton, a győzelem a közös sikerünk.“

Tijana Bošković, az Európa-bajnokság legértékesebb játékosa is megszólalt: „Nagyon jó érzés itt lenni, remélem, hogy még sok alkalmunk lesz így ünnepelni“ – mondta az MVP, míg Milana Rašić csapatkapitány megköszönte a szakmai stábnak és minden támogatónak a segítséget. „Csak nálunk részesítik ilyen fogadtatásban a bajnokokat“ – tette még hozzá.