2024. április 20., szombat

Roni, az erős ember

Több mint ötven versenyen vett részt a topolyai erősember-versenyző és bothúzóbajnok

A közelmúltban zajlott Topolyán a XII. Nemzetközi Strongman Kupa, amelyet immár harmadik alkalommal Kecskés Roni nyert meg. Roni zentagunarasi származású, és kilenc éve vesz részt erősember-versenyeken.

Még gyerekfejjel, hóbortosan kezdtem testépítéssel foglalkozni, 16 évesen. A környezetemben minden fiatal ezt űzte, ezért elkezdtem én is. A hadsereg után elég jól meghíztam, és nem volt kedvem az egészet újból végigcsinálni, ezért elkezdtem erőemeléssel foglalkozni. 2008-ban az országos juniorbajnokságon sikerült második helyet elérnem, nehéz súlycsoportban. Ezt követően megkerestem Mihájlovits Mikit, aki ekkor már kiváló eredményeket ért el az erősember-sportban, és elmondtam neki, hogy engem ez érdekel, szeretném kipróbálni. Azóta rendszeresen edzem Mikivel. 2009-ben volt az első versenyem, amelynek az eredményére már nem emlékszem, de nagy élményt jelentett – mondta el Roni, aki azóta mintegy ötven versenyen vett részt. Főként külföldi megmérettetésekről van szó, mivel hazánkban ezt a sportot még nem veszik kellőképpen komolyan.

Hazai versenyen vettem legkevesebbszer részt, mert nagyon kevés van belőlük, és versenyzőből sincs igazán sok. Épp ezért inkább nemzetközi szinten versenyeztem, Magyarországon, Lengyelországban, Bulgáriában és más környező országokban. Egy európai viszonylatban legerősebbnek számító páros erősember-versenyen sikerült második helyet elérnünk. Nemrég kezdtem bothúzással foglalkozni, ami úgy néz ki, hogy a két versenyző leül egymással szemben, kitámasztják a lábukat, és egymás kezéből ki kell tépni a botot. Ebben a versenyágban a bothúzó abszolút Európa-bajnokságon sikerült harmadik helyet elérnem, és ezzel az eredménnyel kvalifikáltam magamat a prágai világbajnokságra, amelyet jövőre tartanak meg – számolt be, majd azt is megtudtuk tőle, hogy tavalyi bulgáriai strongman Bajnokok Ligája jól sikerült neki, viszont az idei szerbiain kicsit gyengébben szerepelt, mert kisebb sérüléssel indult.

Az erősember-sport természetesen nagyon alapos felkészülést igényel. Roni hetente három intenzív edzést tart, felkészüléskor pedig ennél is többet.

Hetente háromszor edzem, alkalmanként 3 óra hosszát. Amikor versenyre készülök, akkor intenzívebbek az edzések, a verseny hetében pedig nem edzem, hogy kipihenjem magam. A rönknyomásban elvégzek 5 sorozatot nagy súlyokkal, de kevés ismétléssel. Edzéseken kisebb súlyokkal kezdek, majd felviszem 140 kilóra, és azzal csinálok ötös ismétléseket. Ha ennél is kevesebb az ismétlés, akkor felviszem egészen 170 kilóig. A kőgolyóemelés is hasonló, ott is kisebb, 145 és 156 kilós golyókkal melegítek be, aztán a 171 kilóssal végzem a sorozatokat. A lengősúlyvivés alapban 230 kilóval kezdődik, és amikor bemelegítettem, akkor felviszem 400 kilóig. Ezt viszem el 20 méterre, egy irányban. A vikingnyomásban 160–170 kilóval végzem az ismétléseket. A felhúzás az egyik kedvencem, amiben elértem a 360 kilós maximumot, a guggolásokat pedig 300–310 kilóval végzem. Az erősségem a rönknyomás és a kőgolyóemelés. A súlyvivő számokon viszont még javítani kellene, mert nem vagyok elég gyors. A súlyvivéssel nincs gond, csak a gyorsaságom kellene fokozni – árulta el a topolyai erős ember.

Az étrendre is nagyon oda kell figyelnie, ami azt jelenti, hogy kellő mennyiségű kalóriát kell bevinnie a szervezetébe. Naponta ötször táplálkozik, és főként fehérjedús ételeket fogyaszt. „A lényeg, hogy ne legyek éhes” – fogalmazott Roni, félig viccesen.

A topolyai erős emberre még számos verseny vár: az idén Győrbe utazik bothúzóbajnokságra, valamint meghívást kapott Jakutföldre (Oroszország), ugyancsak bothúzóversenyre. A jövő évben részt fog venni a prágai bothúzó-világbajnokságon, valamint Szatmárnémetiben egy strongmanversenyen. Roninak nincs könnyű dolga, mert a versenyeket össze kell hangolnia a munkahelyével, az erősember-sportból ugyanis nálunk nem lehet megélni. Az edzéssel sincs könnyű helyzetben, hiszen az erősember-edzéseket csak szabadtéren tudja végezni, ezért télen csak hagyományos edzőtermi edzései vannak. Roni történetében az a legmeglepőbb, hogy számos elért eredménye ellenére nincs sem állandó szponzora, sem önkormányzati támogatást nem kap, mint ahogyan más sportágak sportolói a községben.

Mindennek ellenére nincs kétségbe esve, célja, hogy eljusson a világ legerősebb embere versenyre.