2024. április 16., kedd
RÖVIDHÍR

Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László

Ujhelyi István lemond az MSZP alelnöki tisztségéről

Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László hétfőn. Ezt maga Botka László közölte közleményben az MTI-vel.

Botka László (Fotó: MTI)

Botka László (Fotó: MTI)

Az ellenzéki politikus tájékoztatása szerint döntéséről értesítette pártja vezetőit, és azokat a szövetségeseit is, akik már eddig felsorakoztak mellé "a kormányváltó szövetségbe".
Botka László döntését azzal indokolta, hibázott, mert nem gondolta, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az "Orbán-rezsim" parlamenti padsoraiban. Hozzátette: azt sem tudta, hogy a "politikai maffia" mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket és alulértékelte a "Fidesz aljasságát" is.

Ujhelyi István közleményében azt írta: bár töretlenül vágyik a változásra, de az MSZP alelnökeként mától nem tud felelősséget vállalni a párt jövőjéért és a 2018-as választáson való szerepléséért.
"Nem tudok közösséget vállalni azzal, hogy az MSZP belső viszonyait és politikáját külső szervezkedések által is befolyásolni vagy akadályozni lehet. Ezért a mai nappal lemondtam az MSZP alelnöki tisztségéről" - írta a politikus.