2021. szeptember 23., csütörtök

MagyarZó Pistike messéi

A Zacsekpeti már megint bezúgott magyarból. A Szeptember végént kellett megtanulni Petőfitől, de rögtön közölte a Julika tanárnővel, hogy sajnos, csak az első versszakot sikerült bemagolnia.

– És mi volt az oka, hogy nem tanultad meg az egész verset, Peti fiam? – kérdezte Julika.

– Az volt az oka, tanárnő kérem, hogy tegnap nagyon zaklatott idegállapotba kerültem. Ugyanis a szomszédék nagy balhét rendeztek, mert egy focilabda betörte az ablakukat.

– Nem értem, hogy jön a szomszédék ablaka a te idegállapotodhoz?

– Úgy jön, hogy azt a labdát én rúgtam.

Végül mégis belekezdett Peti a szavalásba:

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zöldell a nyárfa az ablak előtt,

De bensőd már érzi a téli világot,

Derekad sajog, alig kapsz levegőt.

– döbbene meg a Julika. – Vagy te magad költötted át ezt a gyönyörű költeményt?

– Nem én, hanem az apukám. Azt mondja, mindig is költő szeretett volna lenni, de csak ennyire futotta a tehetségéből. Ezért tanárai lebeszélték az irodalomról, így hát elment tisztviselőnek.

– Miért tanácsolták el apukádat?

– Azért, mert a dolgozatában a Mikszáth-ot x-szel írta.

Pistike

A Zacsek unokaöccse is szereti a költészetet, és nagyon megörült, amikor a múltkor megismerkedett egy szintén irodalomkedvelő lánnyal.

– Imádom a költészetet – áradozott a lány az első randevún. – Bevallom neked, én Petőfivel fekszem, Petőfivel ébredek.

A fiúnak felcsillan a szeme.

– Akkor én is bevallom neked: én is verselgetek. Nem tennél velem is egy kísérletet?

De a Peti szerint manapság teljesen felesleges verset tanulni, mert ha a német főnök megkérdezi tőle, hogy Sprechen sie deutsch?, akkor hiába is szavalja el neki a legszebb magyar költeményt, nem fogja felvenni. Ő ugyanis már elhatározta, hogy megfogadja a Bernabics Anna javaslatát, és a suli után külföldön vállal munkát.

– Azért mész külföldre, hogy szaktudásra tegyél szert, és utána azt itthon hasznosítsd, ahogyan a kormányelnök ajánlotta?

– Nem, azért megyek, hogy megszedjem magam. És fütyülök a Bernabicsra, mármint a hazajövetel tekintetében. Már megvan a tervem: meg se állok Németországig, ahol a Bundesliga egyik vezető csapatánál fogok elhelyezkedni, mint csatár. Köztudott, hogy a focisták keresnek a legjobban, milliókért adják-veszik őket. És a százezres fizetés mellett minden gól után tízezer euró üti a markukat. Márpedig én legalább két gólt szándékozom lőni meccsenként!

– Nem is tudtam, Tepeti, hogy tudsz focizni – szóltam közbe. – Eddig sose láttalak játszani.

– Igazából még nem tudok, de annyi meccset néztem, hogy minden szabály a kisujjamban van. Már csak driblizni kell megtanulnom és összeszedni egy kis kondíciót.

Hazamegy az újdonsült center és büszkén újságolja a feleségének:

– Képzeld, drágám, ma két gólt is rúgtam!

– Nagyszerű! Mindig tudtam, hogy zseniális csatár vagy! És mennyi lett a végeredmény?

– 1:1.

Atata szerint a Dacsics Ivica külügyminiszter is hasonló eredménnyel dicsekedhet a feleségének, mert az ellenfél kapujába lőtt gól után mindig lő egy öngólt is. Mint a macedón meccsen, ahol előbb nekirontott a szkopjei kormánynak, és hazarendelte a nagykövetség alkalmazottait, aztán egy kis fenyegetőzés után szépen meghunyászkodott, és így a déli szomszédok kiegyenlíthettek. Vagy mint a koszovói mérkőzésen, ahol a Vucsics arról készül párbeszédet folytatni, hogy dugjuk-e továbbra is homokba a fejünket, mint a strucc, vagy ismerjük el a realitást, az Ivica pedig, mint két ballábas focista, kirukkol a felosztási javaslatával.

– Mit csodálkozik, Gyula zomzéd, hiszen ezt tanulta a volt főnökétől – fűzé hozzá a Zacsek.

– Már megint rébuszokban beszél, Zacsek – korholá őt atata. – Legyen kicsit világosabb, hogy tudjam követni. Kitől mit tanult a Dacsics?

– A Zlóbótól az osztozkodást. Közismert, hogy a volt szerb despotának a térképrajzolás meg a területfelosztás volt a kedvenc időtöltése, és horvát vetélytársával megpróbálták Boszniát is felosztani, méghozzá a lakosság áttelepítése kíséretében. Hogy milyen eredménnyel és milyen következményekkel, azt tudjuk.

– Jaj, ne is emlegessétek ezeket a szörnyűségeket, Tegyula! – rémüldöze amama. – Van így is elég bajunk. Nyakunkon az ősz, be kell készíteni a télirevalót, megvenni a tüzelőt. Nem is tudom, milyen tűzifát vegyünk, bükköt vagy akácot?

– Ne izgasd magad, Tematild, én majd elintézem a sabáci fakereskedővel. Felhívom, és máris hozza a kiváló hasábokat.

– És majd megint átver, mint tavaly – kontráza amama. – Legalább egy kubikkal többet fizettetett velünk.

A Zacsek sógorát meg folyton a hentesnél ejtik át.

A hentesnek fél órával zárás előtt már csak egy csirkéje maradt, és nagyon meg akar szabadulni tőle. Erre beállít a sógor és pont egy csirkét kér.

A hentes feldobja a mérlegre.

– Uram, ez pontosan 1 kiló 20 deka.

– Kicsit nagyobb nincs véletlenül? – kérdezi a sógor.

A hentes visszafordul, úgy tesz, mintha válogatna a hűtőszekrényben, majd feldobja ugyanazt a csirkét a mérlegre, mintha egy másik lenne.

– 1 kiló 70. Megfelel?

De a sógort nem lehet átverni, mert már ismeri az ilyen trükköket.

– Szuper, akkor elviszem mind a kettőt!

 

PISTIKE, zaklatott irodalomkedvelő és realista strucc