2024. április 19., péntek

Kiút a rabságból

Rengeteg megtört, elrontott életnek vagyunk a tanúi. Amikor úgy látszik, az ember nem tud talpra állni, senki nem akar vagy nem tud rajta segíteni. Egy ismerősöm, egy édesapa imádkozott egy kegyhelyi templomban a fiáért, szinte utolsó reményként, hogy jó útra térjen. És talán maga sem hitte, hogy ez lehetséges.

Azok, akiknek sikerül az „alvilágból” kiszabadulniuk, később nem titkolják örömüket.

Egy negyvenéves férfi – nevezzük Ádámnak – gyermekkorát alkoholista édesapja keserítette meg, sőt alig hétévesen elveszítette az édesanyját. Csak rossz emlékei maradtak a gyermekkorából, mégis sikerült valahogy befejeznie a középiskolát, járművezetői engedélyt is szerzett, és leszolgálta a katonaságot.

Már kiskorában azonban sok rosszba keveredett, úgyhogy ötödikes kora óta a rendőrség nyilvántartotta. A marihuánát a középiskola első osztályában próbálta ki először.

A középiskola után önálló életet kezdett, erre elviselhetetlen családi körülményei kényszerítették. Ezzel egyidejűleg csöppent bele a bűnözők világába. Ahogy mesélte, elegendő pénze volt a megélhetéshez, mert mindenfajta kábítószerrel üzérkedett, sőt a lopástól sem riadt vissza. A helyzetet még bonyolították a „barátok”, mindazok, akik azért keresték a társaságát, hogy minél több anyagi hasznot húzzanak belőle. Ádám tudta, hogy érdekből barátkoznak vele, mégsem szakított a lányokkal és a fiúkkal, mert másmilyen barátai nem voltak.

Egy nap a börtönben találta magát, miután kifosztott egy váltóirodát. A pénz túlzott szeretete miatt veszítette el a szabadságát. A börtön falai között is a pénz utáni éhség gyötörte, és ott is megtalálta a módját, hogy mindenfélével üzérkedjen. Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.

A büntetésre, a tíz nap magánzárkára úgy emlékezik vissza, mint életének fordulópontjára. Illetve arra a könyvre, amelyet valaki a zárka sarkába dobott.

Unalmában Ádám olvasni kezdte. Azt hitte, regény. Olvasás közben jött rá, hogy az újszövetségi Szentírás, és végigolvasta. Ekkor valami megtört benne. „És mi lesz velem, ha Isten valóban létezik?” Ezeregy kérdés marcangolta. Arra gondolt, ha Isten valóban létezik, akkor ő nagy bajban van, hiszen minden, amit eddig tett, ellenkezik Isten akaratával. Nagy bűnösnek érezte magát.

Felébredt a lelkiismerete, és akkor először szólította meg Istent saját szavaival, közben sírt, mint egy gyermek. A Szentlélek gyógyította bűnös lelkét, de ő nem tudta, valójában mi történik vele, csak jobbnak és szabadnak érezte magát. Isten nem hagyta magára Ádámot, amikor kikerült a börtönből. Egy papot küldött hozzá, a börtön lelkészét, ő válaszolt Ádám kérdéseire. A fiatalember az ő tanácsára mindennap olvasott az Újszövetségből. Így táplálta naponta Isten igéjével a lelkét. Közben megélte Isten áldását. Érezte, hogy Isten szereti és a javát akarja. Ennek ellenére tovább küszködött a drog és a pénz rabságában. Elkezdett imádkozni azért, hogy Jézus szabadítsa meg ezektől a függőségektől. Sőt a börtönlelkész is kifejezte óhaját, hogy imádkozzon érte.

Ádám maga sem hitte, hogy már három nappal az első őszinte imádsága után nem érzett vágyat a drog iránt. Azóta mindennap megköszöni neki újra ezt a nagy segítséget. Az Úr megszabadította más tisztátalan dolgoktól is, amelyeket ez a világ kínál fiataloknak, időseknek.

Büszkén vallja, hogy új ember lett belőle. Minden régi, ami szemét volt benne, eltűnt, amikor megbánta bűneit. Arra törekszik, hogy Istenhez méltó életet éljen. Amióta szabadlábra helyezték, nem múlik el a napja (hála)imádság nélkül, és semmilyen bűntényt nem követett el. Nem azért, mert fél a büntetéstől, vagy azért, mert feltételesen helyezték szabadlábra, hanem az Úr miatt, aki benne lakozik, és erőt ad az új kezdethez.

Talán túl egyszerűnek, hihetetlennek tűnik az egész. Jézus, Isten fia, aki feltámasztotta halott Lázár barátját, meghalt a bűneinkért, hogy emberhez méltóan tudjunk élni, és megnyissa nekünk a mennyek kapuját, nem hagyja a gödörben az embert, aki a szeme fénye.

Őszinte szívvel köszönjük meg ezt neki újra és újra! Bánjuk meg bűneinket, bízzuk rá az életünket! „A bűnbánat, amelynek része az ima, az egyetlen lehetséges kiindulópont azoknak, akik Jézus elvárásai szerint akarják élni az életüket. De ehhez üres kézzel és nyitott szívvel kell Isten elé állni, s úgy kell bűneink bocsánatát kérni. És ezt a felszabadulás és az öröm legcsodálatosabb élménye követi.” (Andrew Knowles: Hiteles kereszténység. Agapé, 1996, 56. o.)

Ha hittel, bizalommal minden pillanatban együttműködünk az Úrral, nem győzünk majd csodálkozni, hogyan változik majd jó irányba az életünk.