2024. április 18., csütörtök

Újvidéken a kranji gimnázium tanárai

Vlаdimir Јеlić, a városi tanács oktatási ügyekkel megbízott tagja tegnap a városházán fogadta a kranji France Prеšеrn Gimnázium tanárait, akik az újvidéki Svеtоzаr Маrkоvić Gimnáziumba jöttek látogatóba2015 óta folyamatos az együttműködésük.

A mintegy 40 szlovéniai tanár látogatásának a fő célja az oktatás terén elért eredmények, tapasztalatok megosztása, valamint a tanítás terén alkalmazott újdonságok bemutatása.

– Nagy tisztelet ért, hogy abban a városban köszönthetem a kranji tanárokat, amely elnyerte az Európa Ifjúsági Fővárosa 2019 és az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címet. Annak is örvendek, hogy az újvidéki és a kranji gimnázium már két éve szorosan együttműködik, és hogy ebből az együttműködésből barátságok születtek. Biztos vagyok abban, hogy a diákcsereprogramok, és a tanárok vendégelőadásai hozzájárulnak az oktatás színvonalának a növeléséhez, és a tanárok továbbképzéséhez is – mondta Јеlić, majd köszöntötte a kranji vendégeket és kellemes időtöltést kívánt nekik.

Mirjam Bizjak, a France Prеšеrn Gimnázium igazgatója megköszönte a vendéglátást, és hangsúlyozta, hogy a két oktatási intézmény között kiváló az együttműködés.

– Meggyőződésem, hogy a diákok és a tanárok barátkozása során sok mindent megtanulunk egymástól, a tapasztalatcserének köszönhetően pedig új ötletek születhetnek. Kimondottan örülök annak, hogy az együttműködésünket önkormányzati szintre emelhettük, aminek jóvoltából biztos sok közös projektumot valósíthatunk meg, és ez csak jót jelenthet diákjaink számára – hangsúlyozta Bizjak.

Таtјаnа Vukаdinоvić, a Svеtоzаr Маrkоvić Gimnázium igazgatónője elmondta, hogy az eddigi együttműködés keretében két látogatást tettek a diákparlament tagjai és tanáraik Kranjba és Újvidékre. Nagyon hasznosnak bizonyultak a látogatások, mert megtapasztalhatták a két gimnázium tanítási sajátosságait, valamint a két város kulturális értékeit. Vukаdinоvić kifejtette: az eddigi együttműködést most magasabb szintre emelik, mert az önkormányzat és más intézmények is támogatják a kooperációt.