2024. március 29., péntek
XXX. NŐI RÖPLABDA-EB

Ha elődöntő, akkor az oroszok

Mivel ez már a negyedik egymást követő Eb-n megtörténik, úgy is lehet fogalmazni, hogy Szerbia női válogatottja a fehéroroszok elleni fölényes (25:19, 25:12, 25:14) győzelemmel immár hagyományosan elődöntős a röplabda-Eb-ken. 2011 óta az éremcsata nem múlhatott el a szerb csapat nélkül, és így lesz ez most az azeri és grúz közös rendezésű kontinensbajnokságon is. Egy csúcs már megdőlt, Szerbia még nem nyert zsinórban öt Eb-meccset. Most sikerült, hisz a két évvel ezelőtt megnyert bronzcsatához az idei négy győzelmet lehet felsorakoztatni. A legutóbbi vereség pedig attól a csapattól érkezett, amely ma is a valószínű rivális. Ha ugyanis az este a címvédő Oroszország legyőzte Törökországot, Szerbiával játszhat a döntőért. Már harmadszor fordulhat elő egyhuzamban, hogy az oroszokkal kell elődöntőt játszani. Ha viszont ők kikaptak a törököktől, mint a 2011-es negyeddöntőben, akkor az az Eb ismétlődik, hisz Szerbia éppen a kis-ázsiaiak ellenében lett döntős.

A másik ágon az este a vendéglátó Azerbajdzsán, az európai ranglista mindössze 16. helyezettje, Németországgal játszott, s a győztes ellenfele ma az elődöntőben Hollandia lesz, amely csütörtökön simán (25:17, 25:20, 25:13) nyert Olaszország ellen. Megvalósulhatna még tehát a holland lányok vágya, hogy a döntőben Szerbiával mérkőzzenek, és megpróbáljanak visszavágni a csoportban elszenvedett vereségért.