Magasabbak lesznek a bérek, mint gondolják

A Pénzügyi Tanács jóslatát túl konzervatívnak minősítette a kormányfő

Magyar Szó online

2017. szeptember 30., 16:00 >> 2017. október 1., 20:19

Kommentek száma 0 

Illusztráció (MediaPress)

Illusztráció (MediaPress)

Ana Brnabić nyilatkozik újságíróknak (Tanjug)

Ana Brnabić nyilatkozik újságíróknak (Tanjug)

Ana Brnabić szerb miniszterelnök mai nyilatkozatában kitért a kormány által már korábban bejelentett béremelések témájára is. Újságírókkal beszélgetve elmondta: meg van győződve arról, hogy a Pénzügyi Tanács jóslatánál is nagyobb mértékben tudják majd hamarosan növelni a dolgozók béreit. Mint ismeretes, Pavle Petrović, a Pénzügyi Tanács elnöke korábban úgy fogalmazott, legfeljebb öt százalékos bérfejlesztést és 2,5 százalékos nyugdíjemelést tud elképzelni ebben a pillanatban.

A kormányfő azt mondta, szerinte ennél jobbak a lehetőségek, de tárgyalni fognak a tanács képviselőivel is a témáról. Ugyanakkor emlékeztetett: korábban sem értett mindig egyet a kormány és a Pénzügyi Tanács minden egyes intézkedés kapcsán, a testület ugyanis konzervatívabb álláspontot képvisel az esetek többségében.

A miniszterelnök úgy értékelte, a kormány az eddigiekben is tanúbizonyságot tett már arról, hogy felelősségteljes fiskális politikát folytat és nem sodorja veszélybe az állam pénzügyi stabilitását. Október közepén ismertetik Brnabić elmondása szerint, hány százalékos is lesz végül a közszféra béreinek a növelése.

Ígéretet tett arra, hogy október 14-én egy sajtótájékoztatón a kormány első száz napjának eredményeit is sorra veszi.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége