2024. március 28., csütörtök

Szerbia sikerrel lobbizik

Ennek ellenére továbbra is szükség lesz az adminisztrációs kapacitások bővítésére a gyors uniós csatlakozás érdekében

Az eddigiekben szakszerűnek és sikeresnek bizonyult a szerbiai érdekek képviselete az európai uniós intézményekben, most már az adminisztrációnak, a hazai kádernek az erősítésére kell koncentrálni, és még határozottabb politikai támogatást kell kivívni európai körökben az integráció gyorsítása érdekében – állapította meg az Európai Politikai Központ (CEP) kutatása, melynek eredményeiről a Belgrádban megszervezett, integrációs témakörrel foglalkozó konferencián is beszéltek.

Deli Andor fideszes néppárti európai parlamenti képviselő egyetértett azzal, hogy a szerbiai brüsszeli misszió kiváló munkát végez, véleménye szerint azonban a kapacitások erősítésére továbbra is szükség lesz, sohasem lobbizhat az ország eléggé érdekei megvalósítása érdekében. A képviselő rendkívül fontosnak nevezte a személyes, közvetlen kapcsolatok kiépítését is, s a szerbiai küldöttségnek sikerei vannak ezen a téren, mert jó viszony alakult ki az integráció kérdésében meghatározónak számító európai politikusokkal az elmúlt időszakban. Deli megállapította: az adminisztrációs felkészültség elvárása nem csupán az ország brüsszeli missziójára, hanem a hazai minisztériumokra és ügynökségekre is vonatkozik, hiszen ettől a felkészültségtől nagyban függ az uniós közeledés sebessége. Az egész európai integráció lényege az, hogy a polgárok számára szavatolni lehessen egy magasabb életszínvonalat, nem pedig az, hogy eleget tegyünk az Európai Bizottság elvárásainak – fogalmazott Deli Andor.

Duško Lopandić, a szerbiai brüsszeli küldöttség korábbi vezetője szerint az állam érdekeinek sikeres képviseletéhez szükség van megfelelő kommunikációra az államvezetőség tagjaival, a vitatott téma alapos ismeretére, de a legjobb beszélgetőpartner fellelésére is az EU-n belül. Az információcsere mellett az is lényeges, hogy valaki meg tudja győzni az adott uniós politikust – szögezte le. Stratégia kidolgozására is szükség van ezen a téren – tette hozzá. Sena Marić, a CEP programfelelőse kiemelte, hogy a szerbiai adminisztrációnak megfelelő a tekintélye a brüsszeli intézményekben, az uniós kérdésekkel megbízott hazai intézmények pedig megfelelő gyakorlatra tettek szert ahhoz, hogy jól végezhessék a rájuk bízott munkát. A csatlakozási folyamat viszont egyre gyorsabb lesz, az államapparátusból pedig folyamatosan távoznak olyan szakértők, akik az eddigiekben fontos küldetést teljesítettek – figyelmeztetett. Az adminisztrációs kapacitások bővítése mellett szállt síkra maga is.