2024. március 28., csütörtök

Fényképek Moholy-Nagy László szellemiségében

Adán fotópályázattal és -kiállítással ünnepelték meg a magyar fotográfia napját

Az adai Szarvas Gábor Könyvtár az idén augusztusban a magyar fotográfia napja alkalmából első ízben hirdetett folyópályázatot, amelyre 29 Ada községi pályázó 140 digitális fényképet küldött be. A Moholy-Nagy László munkásságához kötődő, Kísérletező művész című fotópályázat végeredményét kedd este hirdették ki a könyvtár képtárában, ahol a legsikeresebb pályamunkákból kiállítást is nyílt, amely október 5-éig tekinthető meg. A díjkiosztón és a kiállításmegnyitón Csonka Áron könyvtárigazgató és Viszmeg Adriána könyvtárvezető köszöntötte az egybegyűlteket és adta át a díjakat. A könyvtárvezető ezt megelőzően szólt a fotópályázatról:

– Az idén először vettünk részt a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság pályázatán azzal a céllal, hogy egy pályázat és kiállítás keretében ünnepeljük meg a magyar fotográfia napját. Községünk múltjához a magyar fényképeszek közül Moholy-Nagy László áll a legközelebb, ezért az idén őt és munkásságát állítottuk fókuszba. Az elkövetkező években szeretnénk hagyományt teremteni a rendezvénynek. A beérkezett alkotások azt bizonyítják, hogy igény van rá, és amennyiben módunkban áll, jövőre is kiírjuk a pályázatot, egy másik nagy magyar fotográfust és munkásságát állítva a középpontba – közölte Viszmeg Adriána, majd hozzátette, hogy Moholy-Nagy László neve a modern képzőművészet legnagyobbjai között szerepel, radikálisan kísérletező művészegyéniség volt, ami a pályázat címének alapötletét is adta. – Az idei pályázatnak két célja volt: az egyik, hogy alkotásra ösztönözzön, ami sikerült, mivel összesen 140 fotó érkezett be. A másik, hogy utánanézzünk az adott fotós, jelen esetben Moholy munkájának, hogy megemlékezzünk róla, vagy át-, illetve újraértelmezzük a munkásságát. Sokan sokféleképpen közelítettek a feladathoz. Van, aki Moholy-Nagy konstruktivista, letisztult alkotásait vette alapul, van, aki a textúrák, struktúrák, faktúrák útvonalon indult el, és akad olyan felvétel, amelyen egy bizonyos fotóra való rájátszás ötletét vélem felfedezni – állapította meg a könyvtárvezető.

A zsűri tagjai voltak: Ágoston Gabriella adai származású, Sopronban élő formatervező művész, doktorandusz, Bakos Anita képzőművész, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanára, valamint Poborai Örs egyetemista, gyakorló fotós. A zsűri döntése értelmében első díjban részesült Csincsik Lajos Monoton című fotójáért, a második díjat Vajda Emese Gombok című felvétele érdemelte ki, a harmadik díjat pedig Maletaški Krisztina Perspektíva című alkotása kapta. A zsűri különdíjjal jutalmazta Gordán Levente Rabság című fotóját és Subotić Barbara A borda című alkotását. Az első helyezett 6000 dinár, a második helyezett 5000, a harmadik díjas 4000, a különdíjasok pedig 2500 dinár értékű ajándékutalványban részesültek, amelyet az adai Foto Cool stúdióban tudnak felhasználni.