2024. március 29., péntek

Új politikai erő megszervezésén gondolkodhatnak a német AfD távozó vezetői

Minden valószínűség szerint új politikai erő megszervezését fontolgatják az Alternatíva Németországnak (AfD) távozó vezetői, Frauke Petry társelnök és férje, Marcus Pretzell, a szövetségi parlamentbe (Bundestag) újonnan bekerült párt Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szervezetének elnöke.

Marcus Pretzell szerdán a ZDF országos köztelevíziónak elmondta: feleségével együtt azért távoznak az AfD-ből, mert elveszítették a párt irányvonalának meghatározásért folytatott küzdelmet a Bundestag-frakció egyik vezetőjévé kedden megválasztott Alexander Gaulanddal szemben, és belátták, hogy nem tudják érvényesíteni álláspontjukat a politika tartalmi kérdéseit illetően.

Az AfD-nek mindenképpen döntenie kell, el kell határoznia, hogy el akar-e érni valamit, vagy megelégszik a tiltakozással, a "Merkelnek mennie kell politikájával" - mondta.

Hozzátette, hogy szerinte már csak egyetlen igazi, "releváns néppárt" működik Németországban, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU), amely azonban cselekvőképtelen, mert tevékenysége Bajorországra korlátozódik.

"Ezért csak azt tudom mondani, hogy jelenleg egyetlen párt sincs, amely képes volna politikai változást elérni Németországban. Ha pedig nincs ilyen, akkor muszáj..., de ez inkább legyen meglepetés" - fogalmazott Marcus Pretzell, jelezve egy új politikai erő megszervezésének lehetőségét.

Hozzátette, hogy egyelőre "sok-sok beszélgetést" akarnak folytatni, és utána elkezdik megvalósítani terveiket.

Hasonló mérlegelésekre utal a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap "találata" is; a szerkesztőségnek az AfD-vel foglalkozó újságírója, Justus Bender feltárta, hogy Frauke Petry regisztráltatta A Kékek (dieblauen.de) domainnevet - honlapcímet -, ami felveti azt a lehetőséget, hogy az AfD-ből távozó vezetők az ugyancsak a kéket a párt színeként használó radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) hasonló politikai erő megszervezésén gondolkodnak.

A FAZ beszámolója szerint Petry szerdán Drezdában a szászországi tartományi gyűlés (Landtag) ülésének szünetében tett nyilatkozatában a honlapcímről azt mondta, hogy nem egy párt nevéről, hanem egy formálódó ötletről van szó, amelyről egyelőre nem közöl részleteket.

Frauke Petry és Marcus Pretzell kedden jelentette be, hogy kilépnek a pártból, és távoznak az AfD szászországi, illetve észak-rajna-vesztfáliai Landtag-frakciójából. Mindkét tartományi gyűlésben velük tart két-két további képviselő, a mecklenburg-elő-pomerániai Landtag AfD-s képviselőcsoportjából pedig négyen távoznak.

A 2013-ban alapított AfD az első párt, amely az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU pártszövetségtől jobbra elhelyezkedve tartósan országos tényezővé vált a német belpolitikában. A vasárnapi Bundestag-választáson a szavazatok 12,6 százalékát gyűjtötte össze, így harmadik erőként debütál a szövetségi parlamentben.

Frauke Petry hónapok óta egyre inkább elszigetelődött pártjában, ezt mutatja, hogy az áprilisi programalkotó kongresszus elutasította indítványát, miszerint az AfD-nek a rendszerkritikus, "fundamentális ellenzékiség" helyett a "reálpolitika" irányát kell követnie, hogy középtávon koalícióképessé váljék.