2024. március 29., péntek

Hatályba lépett az ukrán oktatási törvény

Megjelent szerdán a Holosz Ukrajini című, hivatalos közlönynek számító lapban az új ukrán oktatási törvény, amivel hatályba lépett a jogszabály.

A jogszabály a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal, egyebek közt 11-ről 12 évre emelve a kötelező elemi, általános és középfokú oktatás időtartamát. A törvény jelentős autonómiát ad az iskoláknak, és béremelést ír elő a pedagógusok számára.

A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye azonban több ország, köztük az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország, Oroszország heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen része – amely 2020 szeptemberétől lép életbe – kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása – az ukrán mellett – csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd.

Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, továbbá nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.