2024. március 28., csütörtök

A második félévtől folytatódhat az oktatás Oromhegyesen

Magyarkanizsa községbe látogatott a tartományi kormány elnöke

Tegnap délelőtt érkezett Igor Mirović magyarkanizsai körútjának első helyszínére, az oromhegyesi Arany János Általános Iskolába, ahol megtekintette a jelenleg uralkodó állapotokat. Mint ismeretes, az előző tanév vége előtt néhány nappal az iskola épülete csőtörés következtében életveszélyessé vált, így a diákok a szomszédos Oromra jártak júniusban. Azóta az önkormányzat és a tartományi kormány is tett lépéseket, hogy a tanulók a második félévet már biztonságban kezdhessék meg szülőfalujukban, mindaddig pedig Oromra utaztatják őket.

Puskás Károly felvétele

Puskás Károly felvétele

A helyszínen Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke is jelen volt, és elmondta: „Felismerve a problémát, az elvégzett elemzések alapján a tartomány azonnal segített, és mintegy 24,5 millió dinárt elkülönített az állandó költségvetési alapból az épület biztonságossá tételére. Emellé a község még 7 milliót teremtett elő erre a célra, s mindaddig, míg a munkálatok be nem fejeződnek, az oromi iskolában tanulnak a diákok. Reményeink szerint a következő félévet már Oromhegyesen kezdhetik a helybeli gyerekek, esetleg talán még előbb is!”

Nyilas kiemelte a tartománynak és elnökének gyors és hatékony reagálását, amivel az oromhegyesi probléma orvoslása gördülékennyé válhat.

A jelenleg még a csőtörés nyomait viselő iskola gondjait az igazgató, Vajda Attila vázolta Mirovićnak, aki ez után Magyarkanizsán folytatott tárgyalást.

A látogatás okáról, céljáról, hozadékáról lapunknak Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere számolt be:

A tartományi kormány és a nagyberuházási alap képviselőjének látogatása öröm számunkra, mert felismerték az önkormányzat azon törekvéseit, hogy befektetésekkel próbálja ösztönözni egyrészt az itthon maradást, másrészt pedig idevonzani olyan befektetőket, akik községünket érdemesnek találják gazdasági befektetésekre. A legtöbb témakör a kis- és középvállalkozások, valamint az idegenforgalom fejlesztését érintette megbeszélésünk folyamán.

Igor Mirović (b3) szerint a horgosi ipari park sok embernek kínál majd munkalehetőséget (Puskás Károly felvétele)

Igor Mirović (b3) szerint a horgosi ipari park sok embernek kínál majd munkalehetőséget (Puskás Károly felvétele)

A küldöttség megtekintette a horgosi ipari zónát is, ahol szintén a nagyberuházási alap segítségével két fázisban kétszer húszmillió dináros támogatással elkezdődnek újra a munkálatok. A polgármester kifejezte reményét, hogy a jövő év végéig be is tudják fejezni ezeket a tervezett munkálatokat.

Hiányozni fog még mintegy hatvanmillió dinár, és arról is szó volt, hogy a tartományi kormány, ha jól elő tudjuk készíteni a dokumentációt és sikeresen tudunk pályázni, akkor támogatni fogja az ipari park fejlesztését. A horgosi ipari park teljes infrastrukturális beruházásának értéke nagyjából százmillió dinárra tehető.

Igor Mirović, körbejárva Oromhegyes, Magyarkanizsa és Horgos meghatározott pontjait, konzekvenciájában tudatta:

A magyarkanizsai polgármesterrel és munkatársaival folytatott beszélgetésünk után elmondhatom, a horgosi ipari park megoldás lehet majd sok munkanélküli számára, nemcsak magyarkanizsaiaknak, hanem akár szabadkaiaknak is, a kitűnő lokáció miatt. Igyekszünk támogatást nyújtani a realizáláshoz, és az oromhegyesi iskola renoválására is nagy súlyt fektetünk. Ez is azt bizonyítja, hogy kiváló az együttműködésünk az önkormányzattal, s ez minden bizonnyal a továbbiakban is folytatódni fog. Beszélgetésünk alkalmával kitértünk a mezőgazdaságra, de a turizmusra is a gazdaságfejlesztés mellett. A kulcs az ipari park esetében, hogy megoldódjon az infrastruktúra kérdése. Amint befejeződnek ezek a jelenleg folyamatban lévő munkálatok, már a következőkre is gondolhatnak, hiszen következhet a gáz-, az optikai és az elektromos vezetékek lehelyezése. A következő év második felében már olyan állapotban kell lennie, hogy várja a befektetőket, hogy együtt dolgozhassunk a munkanélküliség csökkentése érdekében – hangsúlyozta Mirović magyarkanizsai látogatása alkalmával.