2024. március 29., péntek

Vita a távfűtésről

Kinevezték a Szociális Védelmi Központ és a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatóját – Igor Stojkov lett a községi képviselő-testület új titkára

A távfűtés kérdése kapcsán alakult ki a leghevesebb vita a zentai községi képviselő-testület hétfői ülésén. A téma a zentai Elgas Közvállalat 2016. évi pénzügyi jelentésének elfogadásáról szóló végzésjavaslat megvitatásakor került előtérbe.

Zenta főterének ékessége (Fotó: Gergely József)

Zenta főterének ékessége (Fotó: Gergely József)

A pénzügyi jelentést a vállalat képviseletében Lőrinc László ismertette, akinek beszámolójából kiderült, hogy az intézmény a tavalyi évet jókora veszteséggel zárta, amelynek túlnyomó része a távhőszolgáltatásból ered. Rácz Szabó László ennek kapcsán leszögezte, ezért a veszteségért nem elsősorban a vállalat vezetőségét tartja felelősnek, hanem inkább a községi vezetőséget, amely – szerinte – lehetetlen helyzetbe hozta a vállalatot azzal, hogy átruházta rá a távhőszolgáltatást. Miután felidézte az elmúlt évek történéseit, aggályainak adott hangot a távfűtés évek óta húzódó problémáinak megoldásával kapcsolatban. A hatalmi koalíció képviselői közül többen is kiemelték, hogy az elmúlt évek során számos előrelépés történt az ügyben, amire válaszul Zsoldos Ferenc úgy fogalmazott, voltak ugyan részsikerek, átütő sikert azonban nem tudtak elérni, hiszen mind a mai napig nem született végleges megoldás a távfűtés problémájára, sőt a távfűtés csődközeli állapotba juttatta a község egyik fontos közvállalatát, az Elgast is. Rácz Szabó Márta vádaskodásnak nevezte az ellenzéki képviselők felszólalásai során elhangzottakat, kiemelve, az önkormányzat minden tőle telhetőt megtesz a kérdés mielőbbi rendezése érdekében. A jelentést végül szavazattöbbséggel fogadta el a testület.

A Zentai Kommunális-Lakásgazdálkodási Közvállalat 2016. évi pénzügyi jelentését, amelynek részleteit Bodó József igazgató ismertette, a képviselők egyhangúlag támogatták.

Az ülésen felmentették tisztségéből Körmöci Károlyt, a községi képviselő-testület korábbi titkárát, aki – az indoklás szerint – maga kérte felmentését, és helyére a testület Igor Stojkov okleveles jogászt nevezte ki, aki 1990-ben született Zentán, az Újvidéki Egyetem Jogi Karán szerzett oklevelet, ezt követően pedig a szabadkai, az újvidéki és a zentai alapfokú bíróság, valamint a Szabadkai Körzeti Börtön munkatársa is volt.

A személyi kérdésekre vonatkozó napirendi pontok közül a leghevesebb vitát a zentai Szociális Védelmi Központ igazgatójának kinevezése váltotta ki. Az ellenzéki képviselők közül többen is megkérdőjelezték a jelölt megfelelőségét, a hatalmi koalíció képviselői közül pedig többen is védelmükbe vették Ljubica Nikolić Verikiost, aki az eddigiekben megbízott igazgatóként irányította az intézményt, mondván, a jelölt minden törvényes feltételnek megfelel. A kinevezést végül 20 igen és 5 nem szavazattal, valamint 1 tartózkodással fogadta el a testület, amely a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója, Wischer Johann kinevezését vita nélkül, 24 igen szavazattal és 2 tartózkodással fogadta el. A községi választási bizottság új elnökhelyettese Bálind Mónika lett, és személyi változások történtek a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola iskolaszékének összetételében is.

A képviselők hosszas vita után fogadták el a község költségvetésről szóló első félévi jelentést, amelynek kapcsán Ceglédi Rudolf polgármester számolt be a megvalósult és a folyamatban lévő beruházásokról, a bevételek és a kiadások pénzügyi összefoglalóját pedig Kopasz Lívia, a Községi Közigazgatási Hivatal költségvetési és pénzügyi osztályának vezetője ismertette a képviselőkkel.

A testület ezenkívül elfogadta a község 2017. évi környezetvédelmi költségvetési pénzalapjának használatára vonatkozó program módosítását, valamint az Elgas 2017. évi üzletviteli programjának a módosítását. Ez utóbbira Győri István alpolgármester elmondása szerint azért volt szükség, hogy megteremtsék a törvényes feltételeit annak, hogy a község önkormányzata szükség esetén szubvenciót tudjon nyújtani az Elgas Közvállalatnak, ilyen módon szavatolva a vállalat működésének, illetve a távfűtés-szolgáltatásnak a zavartalanságát.