2024. március 28., csütörtök

Nemzetközi kutyakiállítás Pacséron

Kétszáz versenyző nyolc országból – Egy kúlai rottweiler lett a legszebb

Erős nemzetközi részvétellel, második alommal találkoztak hobbi és hivatásos ebtenyésztők Pacséron, a termálfürdő előtti tisztáson, a helyi Artemisz Ebtenyésztők Egyesületének szervezésében.

A hétvégi C.A.C. Nemzeti Mindenfajtás Kutyakiállításon mintegy 200 ebet véleményeztek és díjaztak a kinológusok. A rendezvény délelőtti megnyitója után mintegy öt elkerített részen zajlott az értékelés, a hazai résztvevők mellett Magyarországról, Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból, Németországból, Horvátországból és Görögországból érkeztek vendégek. Nemes Norbert, az egyik fő szervező, a pacséri egyesület titkára elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy ismét egy családias hangulatú, kellemes vasárnapi programmal kedveskedhettek a jelenlegi és a leendő tulajdonosoknak, tenyésztőknek, illetve a csak arra vetődött kíváncsiskodó környékbelieknek.

– Az időjárás kegyes volt hozzánk, és ennek is köszönhető, hogy ismét egy nagy érdeklődéssel övezett, sikeres találkozót tudtunk megszervezni. Egyik sátorban az ölebeket, egy másik színhelyen az őrző-védő kutyákat, a vadászkutyákat, juhászkutyákat, illetve egyéb ebeket véleményezték a szakértők. A rendezvényünk második része, illetve fénypontja az úgynevezett Besting Show, pontosabban Best of Breed (BOB) vagyis a fajtagyőztes és a Best of Group (BOG), a csoportgyőztes kutya megválasztása, ez a széles közönség, illetve valamennyi részvevő előtt zajlik. Ezt előzi meg pár perccel, amikor egyebek mellett kihirdetik a legígéretesebb baby-, kölyök és fiatal kutyát vagy a rendezvényen részt vevő legszebb tenyészpárt. Mindent összevetve, összesen 130 serleget nyújtott át egyesületünk az idei kutyakiállításon – hallottuk Nemes Norberttől, a pacséri Artemis Ebtenyésztők Egyesületének titkárától a Besting Show után. A pacséri rendezvényen egyebek mellett olyan neves személyiség is részt vett mint Miló Viktória ökölvívó, aki magáénak tudhatja például a WIBF-GBU légsúlyú világbajnoki címet is 2003-ban.

– Gyakorlatilag ringből ringbe szálltam a kutyusaimmal, de szükségem is van a jól megszokott adrenalinszintre. Hosszú szőrű csivava kutyusokat nevelek, és havonta legalább három alkalommal veszünk részt fajtabemutatón, kutyakiállításon. Igényes kutyákról van szó, nagy gondot kell fordítani az állat táplálkozására, kondíciójára. Végtelenül boldog vagyok, mert 100%-os eredményt értünk el, és BOB Junior Fajtagyőztes elismeréssel térünk haza Pacsérról – újságolta lelkesen Miló Viktória.

Azok, akik ellátogattak a pacséri nemzetközi kutyakiállításra, a Szibériából származó méretes közép-ázsiai juhászkutyától a rottweilerig, a testápolós gondozást igénylő kínai kopasz kutyától a kecsesen kendőt viselő afgán agárig vagy a masnival díszített máltai selyemig láthattak, csodálhattak házi kedvenceket vagy sok esetben családtagokat. A rendezvény legszebb kutyájának járó, tekintélyes méretű, első helyezésért járó serleget a kúlai, Tiara nevű rottweilernek ítélte oda a zsűri. Gazdája, Tomislav Vukanić kitörő örömmel fogadta a hírt. A dobogó második fokára az őrszállási Gnjatović Radomir rövid szőrű német vizslája léphetett fel, a harmadik helyezésnek pedig egy kecses afgán agár és túriai gazdája, Aleksandra Kondaš örülhetett.