2024. április 20., szombat

Szent Gellért összefogja a falubelieket

Törökfaluban misével és ünnepséggel tisztelegtek a templom védőszentje előtt

Szent Gellért-napi ünnepséget tartott vasárnap Törökfaluban a katolikus templom védőszentjének tiszteletére a helyi egyházközség és a Százszorszép Művelődési Egyesület.

Szent Gellért-napi ünnepség (Csincsik Zsolt felvétele)

Szent Gellért-napi ünnepség (Csincsik Zsolt felvétele)

A rendezvény délelőtt kezdődött a Szent Gellért-templomban, ahol Kormányos Zoltán törökfalui plébános mutatott be ünnepi szentmisét a vértanúságot szenvedett Szent Gellért tiszteletére, majd a Százszorszép Művelődési Egyesület székházában zenés-táncos-irodalmi műsort tartottak. A műsorban Nagy Rózsa, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Molnár József ismertette Szent Gellért életét. Ezután egyházi énekekkel fellépett a törökfalui Búzavirág vegyes kórus, a bogarasi Búzavirág asszonykórus és citerazenekar népdalokat adott elő. Bemutatkozott a helyi Törökszegfű asszonykórus és népdalcsokorral a völgyparti Aranyeső asszonykórus, illetve népdalokat adott elő az Erdélyi Barbara és Gődér Fanni énekkettős, valamint a törökfalui Tulipán leánykórus. Közben a falubeli Török Klárika a Szent Gellért-himnuszt szavalta el, Balla Imre pedig Várnai Zseni versét adta elő, illetve a művelődési egyesület keretében működő Cinege gyermeknéptánccsoport somogyi táncokat mutatott be. Végezetül az énekkarok közösen elénekelték a Békehimnuszt. Majd a rendezvény zárásaként a törökfalui, noszai és adai kisiskolásokból álló színjátszó csoport mutatta be A kis gömböc mesefeldolgozást, amelyet az anyaországi Monzák Péter színész, rendező és drámapedagógus rendezésében vittek színre júliusban a tiszasasi gyermekszínjátszó táborban. Az előadás előtt Monzák Péter köszöntötte a nézőket, és röviden szólt a darab születéséről.

– A törökfalui templom védőszentje, Szent Gellért tiszteletére már ötödik éve szervez közös ünnepséget a Százszorszép Művelődési Egyesület és a Szent Gellért-egyházközség – nyilatkozta lapunknak Nagy Rózsa, a Százszorszép elnöke. – Fontos ez az ünnepnap számunkra, mert a falunkat is védi Szent Gellért, ezért mi is részesei kell hogy legyünk, összetartva és együtt ünnepelve, valamint megadva a neki járó tiszteletet. Ez erősíti a falu közösségét is. Az első évben talán még furcsa volt az embereknek, de azóta minden évben egyre többen jönnek el, tisztelegnek Szent Gellért előtt, és megtisztelik az egyesületünket is. Már vidékről is jönnek az emberek a templomba, illetve az ünnepségre is, hogy részesei legyenek ennek a szép ünnepnek.