2024. április 20., szombat

Enyhíteni az aszálykáron!

A pancsovai parasztegyesület olcsóbb üzemanyagot és a nyugdíj-biztosítási járulék befizetési haladékát kéri az államtól

A Pančevački ratari parasztegyesület a kormány segítségét kéri a szárazság okozta súlyos következmények enyhítése végett. Nyilvános levelében arra kéri a kormányt, hogy az év végéig írja le az aszály sújtotta vidékek földműveseinek a folyó évre vonatkozó vízlecsapolási illetékeket, ugyanakkor kérései között szerepel az is, hogy az idei 72 000 dináros nyugdíj-biztosítási járulék befizetésére is adjon haladékot.

– A mezőgazdaságban használatos gázolajat és eurodízelt a termelők számára mentesíteni kellene azoktól a járulékoktól és jövedéki adóktól, amelyek a literenkénti vételár mintegy 50 százalékát teszik ki – áll az egyesület levelében.

A pancsovai mezőgazdasági egyesület követelései itt nem érnek véget, azt is kérik ugyanis, hogy a napraforgó megelőlegezett kilogrammonkénti árát szeptember végéig 45 dinárban szabják meg, a későbbiekben pedig fizessék ki az előleg és a végső ár közötti különbséget.
Az egyesületben figyelmeztetnek arra, hogy a szárazság alaposan megviselte a mezőgazdasági termékeket, az állami agrártámogatás összege viszint annyira alacsony (17 euró hektáronként a növénytermesztésben), hogy sok gazda a csőd szélére került. Így az állam jelentősebb támogatása szükséges.
Nyilvános levelükben kiemelik, hogy a mezőgazdaság jelenlegi nehéz helyzetére csak az agrárpolitika változása lenne a megoldás, hiszen ez az Európai Unió modellje alapján jelentősebb hektáronkénti támogatást irányoz elő.
– Az agrárbüdzsének a jelenleginél nagyobbnak kellene lennie, hogy eleget tehessen a törvény által előírt minimumnak, vagyis az állami költségvetés legalább 5 százalékának – emelte ki az egyesület illetékese.