2024. március 29., péntek

Diplomaták előtt a sztapári szőttes

A szerbiai népművészet jelentős alkotásai közé tartozik a sztapári és a piroti ćilim (kilim), vagyis szőttes. Mindkettőt a szellemi örökség részeként tartják nyilván az országban.

Az Etnohálózat (Etno mreža) szerveződés összekapcsolta a két város népművészeit, akiknek közös kiállítása is nyílott Pirotban és Zomborban. Néhány évvel ezelőtt háromhetes intenzív szövőtanfolyamot tartott Zomborban Smiljka Stajšić hagyományápoló szövőnő a Zlatne ruke Somborke és a hódsági Lenka egyesület tagjainak, akik immár önállóan készítik a messze földön híres szőtteseket.
Ebből a tanfolyamból nőtt ki Sztapáron a szövőtábor, amit immár harmadízben rendeztek meg szeptember derekán. A tábor iránt élénk érdeklődés mutatkozott, hagyományőrző szövőnők érkeztek ugyanis Sztapárra Novi Pazarból, Kruševacról, Karlócáról, Leskovacról, Šabacról, Pancsováról, Pirotból, Zomborból, Hódságról, Kladovóból és Negotinból, illetve Kiskunhalasról, az ottani csipkemúzeumból. Mindannyian a sztapári ćilim motívumaival dolgoztak, hiszen a szervezők, az Etnohálózat és Zombor város célja éppen a hagyományos szőttesek készítésének megőrzése volt. A népművészek mellett diplomaták is érdeklődtek, látogatást tettek a táborban Ausztrália, az USA, Izrael, Norvégia, Nagy-Britannia nagykövetségeinek képviselő, nemzetközi és hazai szervezetek küldöttségei, állami és tartományi intézmények delegációi. A sztapári szőttes szépségét az elsők között Ausztrália nagykövetsége értékelte, neki köszönhető a szövőnők piroti kapcsolata és a mostani szövőtábor fővédnöksége is.
A tábor keretében gyermekfoglalkozásokat is tartottak, a külföldi diplomaták pedig megajándékozták a helyi általános iskolásokat, akik részt vettek a sztapári ćilim témájában kiírt képzőművészeti pályázaton.
A diplomatákat Zombor város látta vendégül, városnézés közben egyebek közt fölmerült, hogy a szövés egyfelől a hagyományőrzést, másfelől a nők gazdasági erősítését szolgálja, ezért jó és hasznos lenne, ha a sztapári ćilim, a bezdáni damaszt, a zombori túró és a lemesi (nemesmiliticsi) kulen eljutna Belgrád piacaira.
A piroti és sztapári ćilim, valamint a bezdáni damaszt a köztársasági és a tartományi kormány protokolláris ajándékai közt szerepel.
A sztapári szőttes egyébként abban különbözik a többitől, hogy amíg más szőttesek zömmel mértani alakzatokat mutatnak, ezzel szemben a sztapárit virágmotívumok díszítik. Való igaz, hogy az országban más vidéken is megjelenik a virágmotívum, ezektől meg abban különbözik a sztapári rózsa, hogy több színt használnak kidolgozása során. Máshol ugyanis legfeljebb három színből szövik a virágmotívumot, Sztapáron 4–6 vagy még több szín jeleníti meg a rózsát, ami sokkal precízebb kidolgozást követel, egyben növeli a termék szépségét és értékét.