2024. április 20., szombat

Tanévnyitó szentmise Nagybecskereken

Újra megteltek a bánáti szórványkollégiumok
A Szentlélek segítségül hívása

A Szentlélek segítségül hívása

Tanévnyitó szentmise volt szombaton a nagybecskereki Székesegyházban a bánáti katolikus kollégiumok diákjai számára. Jelen volt a bánáti papság, Német László püspök, valamint a bánáti egyházközségek tanácstagjai is.
Huzsvár László, a nagybecskereki egyházmegye első megyéspüspöke alapozta meg azt a hagyományt, hogy a nagybecskereki Székesegyház védőszentje, Szent Gellért napja táján találkozzanak a bánáti egyházközségek tanácstagjai. Ezen a napon van a katolikus kollégiumok diákjainak tanévnyitó ünnepe is.
– Szent Gellért-napján van a Szalézi atyák és a Boldogasszony iskolanővérek kollégistáinak tanévnyitó ünnepsége is. Elénekeljük a Gyere, jöjj el Szentlélek kezdetű himnuszt, és ehhez párosul egy rövid ima. Szép számban jöttek el az egyházmegye területéről egyházközségi tanácstagok, az összes papunk itt van, és a fiatalok, mind, a nevelőkkel együtt, a Szalézi kollégiumból, és a Boldogasszony nővérek kollégiumából is, mondja Német László nagybecskereki megyéspüspök.
A nagybecskereki katolikus leánykollégiumnak az idén van a legtöbb növendéke a több mint két évtizedes fennállása óta. A visszaszármaztatott leánynevelő intézet épületének felújításával hamarosan tágasabb épületbe költözhetnek.
– A nyár folyamán 25-en jelentkeztek a negyedikesek helyére, és most így 66-an kezdték az új tanévet. Ezt nem tudtuk másképp megoldani, mint úgy, hogy a könyvtárunkat felszámoltuk: a legfontosabb könyveket meghagytuk, amelyek a mindennapi élethez, a házi olvasmányok olvasásához vagy a szabadidő eltöltéséhez szükségesek voltak – a többit pedig elajándékoztuk, és a könyvtártermünkből is egy hálószobát alakítottunk ki. Most el tudtunk helyezni minden lányt, de ennél tovább már biztosan nem tudjuk bővíteni a kollégiumunkat. Így nagy a reményünk, hogy előbb-utóbb elkészül az új kollégium, mert ha ilyen dinamikusan fog fejlődni a létszám, akkor jövőre már biztosan nem tudunk mindenkit fölvenni – emelte ki Koncz Julianna nővér, a Szathmáry Karolina katolikus leánykollégium vezetője.
A térhiány ellenére a lányok és a szülők is elégedettek az elhelyezéssel, a tanulási feltételekkel.
– Ez a kollégium számomra egy olyan hely, ahova hazamegyek. Ez a második otthonom, hiszen a barátaim is itt vannak, a nővér is nagyon jól bánik velünk, a nevelők is. Családias a hangulat, ugyanakkor fegyelmet tanulunk, és az élet nagy dolgait megtanítják velünk, mondja Bicók Lea kollégista.
A muzslyai Emmausz katolikus kollégium 2002 óta ad otthont a Nagybecskereken tanuló magyar fiúknak. Épületük a legkorszerűbb oktatási-nevelési intézménnyé terebélyesedett, a bánáti magyar értelmiség egyik melegágya. Jelenleg 57 kollégistájuk van.
– Az idén az Emmausz kollégiumba érkezett 13 fiú, még egyet várunk. Hallottuk, hogy szeretne hozzánk beiratkozni. Őt is szívesen fogadjuk. Az idén újítottuk fel a kollégiumot, az új részt szintén befejeztük – mondja Kalapis Sztoján kollégiumvezető.
Az új kollégisták könnyen beilleszkednek, a végzősök pedig már a búcsú pillanataira gondolnak.

– Szeretném megköszönni a nevelőknek, hogy ez alatt a négy év alatt egyengették az utamat, segítettek a tanulásban, és sok minden másban. Nehéz szívvel fogok elválni a kollégiumtól. Az én feladatom lesz, hogy a szalagavatóra megírjam a búcsúbeszédet, és szerintem könnyek is lesznek majd – hallottuk Ördög Lóránt kollégistától.
A katolikus kollégiumok lehetőséget adnak a szórványtelepüléseken élő magyar fiataloknak arra, hogy anyanyelvükön folytassák tanulmányaikat. Hozzájárultak ahhoz, hogy Nagybecskereken újra nyílnak magyar középiskolai osztályok. Biztató, hogy egyre több kollégista iratkozik később egyetemre.