2024. április 19., péntek

Eszközbemutató Hajdújáráson

Megközelítőleg ötven munkagépet állítottak ki a Prosperitati Alapítvány nyertes pályázói

A hajdújárási szüreti napok egyik zárórendezvényeként vasárnap délelőtt eszközkiállítást tartottak a település központjában. A Prosperitati Alapítvány nyertes pályázói állították ki munkagépeiket, elsősorban traktorokat és kapcsolható eszközöket. A megjelenteket pogácsa várta, akiket pedig esetleg nem melegített eléggé a kabát a borongós, hűvös délelőttön, azok a helyi termelők pálinkáját kóstolhatták meg.

Juhász Bálint, Juhász Attila, Ótott Róbert és Sövény Rudolf

Juhász Bálint, Juhász Attila, Ótott Róbert és Sövény Rudolf

A rendezvényen Juhász Attila, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára, Ótott Róbert, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, valamint hajdújárási helyi tisztségviselők és a Prosperitati Alapítvány tisztségviselői, munkatársai is részt vettek. Sövény Rudolf, a hajdújárási helyi közösség közgyűlése elnökének szavai szerint sikerült elérni a kitűzött célt, nevezetesen „bebizonyítani az embereknek, hogy senkinek semmi oka félni az alapítványtól és a pályázástól”. Már most sok a sikeres pályázó, és jó lenne, ha a jövőben tovább gyarapodna a számuk, emelte ki Sövény Rudolf. Mint hozzátette, ahhoz képest, hogy Hajdújárás és környéke igazi kisközösség, a kiállított gépek bizonyítják, hogy sokan vannak azok, akik boldogulni, fejlődni szeretnének.

A folytatásban Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Bár a Prosperitati Alapítvány eddig közel húsz alkalommal tartott hasonló eszközkiállítást, továbbra is elégedetten és örömmel néz végig a kiállított gépeken, emelte ki Juhász Bálint. Beszámolójából kiderült, hogy Hajdújáráson 85 nyertes pályázója van az alapítványnak, közülük több mint ötvenen állították ki a támogatásból megvásárolt eszközt. A hajdújárási és környéki közösségbe eddig megközelítőleg 57 millió dinárnyi támogatás érkezett az alapítvány közvetítésével, tette hozzá Juhász Bálint, majd felhívta a jelenlevők figyelmét arra, hogy a lehetőség továbbra is adott, több pályázat is nyitva áll és pályázásra buzdította a gazdákat.

Lapunk kérdésére válaszolva Juhász Bálint arra tért ki, hogy milyen pozitív változásokat hoztak a gépek a gazdák életében.

– Minden ilyen gépbemutató alkalmával elbeszélgetünk a gazdákkal. Mindenhol azt halljuk, hogy az új gépek, vagyis a gépparkok korszerűsítése több szempontból is megkönnyíti mindennapjaikat. A gazdák elsősorban nagyobb teljesítményű traktorokat, vagy szélesebb, nagyobb terület megmunkálására alkalmas kapcsolható eszközöket vásárolnak. Ezáltal rövidebb idő alatt tudják ugyanazt a területet megművelni, kevesebb permetszerrel tudnak ugyanakkora területet permetezni, bizonyos technológiák alkalmazásával ritkábban kell rámenniük a földekre, ennek folyományaként pedig kevesebb kárt okoznak a vetésben, kevésbé esik vissza a hozam, ez pedig nagyobb bevételt eredményez. Mindez alátámasztja, hogy mennyire fontos volt behozni a gépparkok frissítésének, korszerűsítésének tekintetében jellemző néhány évtizedes lemaradást – fogalmazott Juhász Bálint.

Azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatnak a gazdák a jövőben, az alapítvány elnöke emlékeztetett, hogy pillanatnyilag három pályázat elérhető, ház- és földvásárlásra, valamint közepes léptékű projektumok megvalósítására. Utóbbi pályázaton a mikro-, kis- és középvállalkozások mellett a mezőgazdasági termelők is pályázhatnak, magyarázta Juhász Bálint, hozzátéve, hogy év végéig az integrátorok jövőbeni beszállítóit, egyéni termelőket megcélzó pályázatot tervez kiírni a Prosperitati Alapítvány. Az aktuális pályázatokat ismertető vajdasági körútról elégedetten nyilatkozott az alapítvány ügyvezetője.

– Amikor az ember negyedszerre járja be Vajdaságot, felmerül benne a kérdés, hogy vajon milyen lesz a fogadtatás, ugyanannyian lesznek-e kíváncsiak a tájékoztató jellegű előadásokra, mint korábban. A választ már az első rendezvény alkalmával, Szabadkán megkaptuk, hiszen megtelt érdeklődőkkel az új városháza ülésterme. Ugyanez volt jellemző Óbecsén, Muzslyán, vagy Zentán. Remélem, hogy a körút jövő heti három állomásán ugyanígy telt ház mellett tájékoztathatjuk a nyitva álló pályázatokról a polgárokat – nyilatkozta Juhász Bálint.

Belák Ferencék nagy becsben tartják az új traktort (kép: Gergely Árpád)

Belák Ferencék nagy becsben tartják az új traktort (kép: Gergely Árpád)

Az egyik kiállító, a hajdújárási Katona Roland, négy hold földterületen termel konyhakerti veteményeket. Tavaly és idén kétszer is pályázott, először új traktort vásárolt a támogatásból, majd később kapcsolható eszközt, egy öntözőberendezést. A kétgyermekes családapa korábban egy harmincéves traktorral dolgozott, azt mondja, éppen ideje volt vásárolni egy újat. Öntözőberendezése korábban is volt, viszont az új jóval nagyobb és dupla akkora területet tud vele öntözni, mint a régivel. A traktor esetében 800 ezer dinárra pályázott és elnyerte a teljes összeget, valamint közel 5 ezer euró értékben vállalt önrészt, az öntözőberendezés esetében pedig 500 ezer dinárt igényelt és nyert el, valamint ezer euró értékben vállalt önrészt.

A sok csillogó-villogó traktor közül egy mindenféleképpen kitűnt. Az új gép tulajdonosa, a noszai Belák Ferenc, saját bevallása szerint nagyon szereti a virágokat, ezért került a motorháztetőre egy cserép ciklámen. A családi gazdaság új traktorára Ferenc lánya pályázott, aki Magyarkanizsán dolgozik. A traktorral egyelőre Ferenc és fia dolgozik, bár lánya is szívesen hajtja, amikor ideje megengedi. A traktort mindeddig kímélték, 33 munkaóránál többet nem hajtottak bele, a nehezebb munkákat inkább a régivel végzik el. A család 10 hold földön gazdálkodik, kukoricát és búzát termel. Pótkocsira is nagy szüksége lenne a gazdaságnak, így Ferenc nem tartja kizártnak, hogy ismét megpróbálkoznak, ha kiírnak ehhez megfelelő pályázatot.