2024. április 20., szombat

Túlóráznak az egészségügyi dolgozók

Adán a betegbiztosító helyi kirendeltsége az egészségházba költözött

Az Adai Egészségháznak jelenleg 82 dolgozója van, ami megegyezik a minisztérium által a kádertervben megállapított létszámmal – tudtuk meg dr. Balog Andrástól, az intézmény igazgatójától.

Kiemelte, ha ezzel a létszámmal meg akarják őrizni a községben az elsődleges egészségügyi ellátás színvonalát, akkor a dolgozóknak rendszeresen túlórát kell vállalniuk. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a közegészségügyi intézet által a község lakosságának létszáma alapján megszabott normatíva szerint az intézményben két egészségügyi nővérrel és technikussal, valamint négy adminisztratív dolgozóval több van a megengedettnél. Egyébként az intézmény dolgozói között található 18 orvos, 1 gyógyszerész-biokémikus, 3-3 fogorvos és fogorvosi asszisztens, 36 középiskolai és főiskolai végzettségű egészségügyi nővér és technikus, 13 technikai dolgozó és 8 adminisztrációs munkás.
– A létszámstop az egészségházat nem érinti, mivel a betegbiztosító csak annyi dolgozót vesz a szerződött alkalmazottak listájára, amennyit a káderterv előirányoz, így nincs lehetőségünk a bővítésre. Ezzel a káderállománnyal kell megoldanunk a ránk háruló feladatokat, vagyis Ada község lakosságának elsődleges egészségügyi ellátását – magyarázta dr. Balog András. – Ahhoz, hogy az elért színvonalat megőrizzük, sajnos a dolgozóinknak túlórát kell vállalniuk. Pillanatnyilag ez átlagosan fejenként havi 24 túlórát jelent. A túlóra legfőképpen az orvosokra, az egészségügyi nővérekre és technikusokra, valamint a sofőrökre vonatkozik, csak ritkán másokra. Egyelőre különösebb gondot nem okoz, igyekszünk a feladatunkat ellátni. A normatívát a lakosság létszáma alapján határozzák meg, ami állandóan csökken, így ezzel együtt a normatíva is. Bár sokat kell várni az orvosnál, sajnos több orvost nem tudunk alkalmazni, mert erre sem anyagi, sem jogi lehetőségünk nincs. Ezt próbáljuk a jó beosztással megoldani, és helytállni a munkában – közölte az igazgató, aki a kádergondok ellenére örömmel jegyezte meg, hogy az év derekén két kolléganője elvégezte a szakosítást, az egyik általános szakorvos, a másik biokémia-specialista lett, ami minőségi javulást eredményez az intézmény munkájában.

Lassan egy éve lesz, hogy bezárták az egészségügyi intézmény keretében működő állami gyógyszertárat Adán, Moholon és Törökfaluban a tetemes adósság miatt. A gyógyszerellátást és a dolgozókat egy magángyógyszertár vállalta át. Dr. Balog András szerint ez jó és megalapozott döntés volt, mert a lakosság gyógyszerellátása nem szenvedett kárt, és jelenleg is zökkenőmentesen zajlik. Az elmúlt évben egyetlen panasz sem érkezett hozzájuk. A gyógyszertárból távozott alkalmazottak mind dolgoznak a magángyógyszertárban, és elégedettek a helyzetükkel. Kiemelte, hogy a sokszor emlegetett 2014-es évi 85 millió dináros adósság most már 30 millióra zsugorodott a gyógyszerforgalmazók irányába. Ezt a bíróságon kölcsönösen elfogadott program alapján az elkövetkező két és fél évben kell visszafizetni havi részletekben. Az adósság törlesztése folyamatos a községi önkormányzat hathatós segítségének köszönhetően.
Az igazgató elmondta, hogy az idén felújítottak három általános orvosi rendelőt, ezeket átfestették és új bútorokkal szerelték föl. Emellett szerettek volna egy új ultrahangkészüléket beszerezni, mivel a meglévő tizenegy éves, és fennáll a veszélye, hogy üzemképtelenné válik. Kétszer pályáztak eredménytelenül, jövőre az adai önkormányzat segítségével szeretnének új ultrahangkészüléket vásárolni, de a pályázással sem hagynak föl.
Szeptember derekától a betegbiztosítási alap helyi kirendeltsége a korábbi irodájából az egészségházba költözött.
– Szeptember közepétől a betegbiztosítási alap az első emeleten, az egykori munkaegészségügyi szolgálat helyiségeiben működik. Ezzel leegyszerűsítettük a biztosítottak ügyintézést, hiszen így egy helyen elintézhetik az adminisztrációs ügyeket a vidékre szóló utalók hitelesítésétől a betegszabadságok meghosszabbításáig. Az orvosi bizottsághoz való bejutást is egyszerűsítettük, amit egészséges körülmények között bonyolíthatnak le. A lakosok itt normális körülmények között tudnak várakozni, a bizottságra vagy másra – közölte az intézmény igazgatója.