2024. március 28., csütörtök

Merkel: a CDU/CSU elérte stratégiai célját

Elérte stratégiai célját a CDU/CSU jobbközép pártszövetség a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson - mondta Angela Merkel kancellár, a pártszövetség vezetője az urnazárás utáni első nyilatkozatában. 

Hangsúlyozta, hogy a pártszövetségben ugyan mindenki jobb eredményre számított, de egy igen nehéz kormányzati ciklus után mégis a CDU/CSU szerezte messze a legtöbb szavazatot, megkapta a felhatalmazást a választóktól a kormányalakításra, és nélküle nem lehet kormányt alakítani. Kiemelte: 12 év kormányzás után "minden, csak nem magától értetődő", hogy egy párt a legerősebb erő marad. Hangsúlyozta, hogy alaposan elemzik majd a választási eredményt, és mindent megtesznek majd azért, hogy visszanyerjék a pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) párthoz átállt választókat. Ezt az AfD-szavazók aggodalmainak, félelmeinek komolyan vételével, és mindenekelőtt "jó kormányzati munkával" akarják elérni - mondta.

A CDU/CSU az első eredménybecslések szerint története legrosszabb eredményét érte el, a szavaztok 33,1-33,2 százalékát érte el. Eddigi leggyengébb eredménye a 2009-es 33,8 százalék.

Az Angela Merkel vezette CDU csak Bajorországban induló testvérpártja, a CSU a Bayerische Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati televízió adatai szerint a szavazatok 38,5 százalékára számíthat, ami a párt történetének legrosszabb eredménye.

Horst Seehofer pártelnök, bajor miniszterelnök a CSU müncheni eredményváró rendezvényén elmondta: a választási eredmény "súlyos csalódás".

Az AfD-re utalva hozzátette: "támadási felület nyílt" a CDU/CSU-tól jobbra. Ezt a felületet kemény küzdelemmel, határozott állásfoglalásokkal kell bezárni - hangsúlyozta.

Az AfD az első párt, amely a CDU/CSU-tól jobbra elhelyezkedve tartósan országos tényezővé vált a német belpolitikában. Az eredménybecslések szerint 13,2 százalékos eredménnyel  debütál a Bundestagban.

SCHULZ ELISMERTE A VERESÉGET

Elismerte vereségét a vasárnapi németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője, egyúttal határozottan kizárta egy újabb nagykoalíció lehetőségét.

"Nehéz és keserű nap a mai a német szociáldemokrácia számára. A párt sok hagyományos támogatóját képtelen volt megtartani" - mondta az SPD kancellárjelöltje az exit poll eredmények közzététele után. Hozzátette: "teljesen egyértelmű, hogy a választók az ellenzéki politizálásra adtak a pártnak felhatalmazást".

Schulz elmondta: a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottságának emelkedése "különösen lehangoló". Az AfD sikere fordulópontot jelez, és azt mutatja, hogy a menekültválság továbbra is megosztja az országot. "Ami egyesek számára nagyszerű, emberséges cselekedet, az másoknak fenyegetést jelent. Nem sikerült meggyőznünk az embereket arról, hogy Németország elég erős ahhoz, hogy senkit ne hagyjon sorsára" - fogalmazott Schulz.

A szociáldemokrata párt támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt: az exit poll szerint a párt a szavazatok 20-21 százalékát szerezte meg. Martin Schulz a vereség ellenére továbbra is az SPD vezetője marad. A pártelnök bejelentette: decemberben ismét jelöltként indul az elnökségért.