Szinte sétálva elfoglaltak egy Nagy-Britannia-nagyságú területet, s szinte lővés nélkül szálltak meg nagyvárosokat, köztük a majd’ kétmillió lakosú Moszult. Ezen a területen az 1171 és 1173 között épült moszuli Al-Nuri mecsetben 2014 júliusában Abu Bakr al-Bagdadi kikiáltotta a kalifátust. Létrejött a világ legkegyetlenebb állama.
A keresztényeket legyilkolták, elkergették vagy megalázó fejadó fizetésére kényszerítették, évezredes műemlékeket romboltak le, és a legszigorúbb mohamedán rendszert vezették be. Az államot azonban működtették kb. 10 millió lakos számára. Elfogadták az „Iszlám Állam adminisztratív kormányzásának” 24 oldalas okmányát és mintegy 300 okmányt. Célul tűzték a civil társadalom egységes közösségének, az ummának a megteremtését. Még a jövő nemzedék neveléséről is gondoskodtak. És rendszeres pénzforrással rendelkeztek: fele arányban adóból, 43 százaléknyi arányban pedig a kőolajból. (Kezdetben napi 300 ezer hordónyit termeltek ki, és gond nélkül adták el, még Aszad rendszere is vásárolt tőlük, mert rá volt szorulva.) A fegyvercsempészek révén a világ szinte minden államától fegyvereket és lőszert szereztek be.
A világ újságírói egymással versenyezve próbálták megfejteni nemcsak azt, hogyan jöhetett létre ez az állam (bevett rövidítéssel IÁ), hanem azt is, hogyan tűrte mindezt el a nemzetközi közösség, amely természetesnek vette Afganisztán és Irak megszállását, Szerbia bombázását stb. Megfejtésükhöz nagyon keveset tudunk hozzátenni. Legfeljebb összefoglalhatjuk: ez az állam azért maradt meg, mert mindenkinek fontosabb dolga volt, mint az államnak a megsemmisítése.
Az amerikaiak el voltak foglalva Aszad megdöntésével. Iraknak fő gondja az volt, hogyan őrzi meg az 1920-ban mesterségesen összetákolt, síita, szunnita és kurd részre széteső állam egységét. Szíriában el voltak foglalva a belső háborúval. Törökországot egyetlen dolog foglalkoztatta: hogy a kurdok ne hozzák létre saját államukat. Szaúd-Arábia fő gondja Irán volt, Iráné pedig az, hogy a kialakult helyzet révén nagyobb nemzetközi befolyásra tegyen szert. Izrael örült, hogy ellenségei egymással vannak elfoglalva és őt békén hagyják.
Sokkal nehezebb megmagyarázni, miért indult meg most mégis ez a nagy offenzíva, amelynek végeredménye, hogy az IÁ területének 80 százalékát elveszítette, és most már ott tart, hogy hamarosan teljesen felszámolják. Ehhez mindenképpen hozzájárult, hogy Oroszország megjelenése a térségben egészen új helyzetet teremtett. Ma már ott tartanak, hogy nemcsak lehetetlenné vált Aszad megdöntése, hanem a hivatalos becslés szerint már az ország területének 85 százalékát ellenőrzi. (Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának véleménye azonban az, hogy csak 45 százalékát tisztította meg teljesen a terroristacsapatoktól.)
Ebben a helyzetben egyrészt az USA lehetőséget kapott arra, hogy létrehozza a hidegháború idején olyan hatékony rendszer másik elemét is: a vetélkedés és ellenségeskedés mellett meg kell találni az együttműködést is Oroszországgal. De hatott még két másik tényező is. Egyrészt az, hogy a Trump által visszaállítani szándékozott amerikai tekintélynek még az észak-koreai kihívásoknál is jobban árt, hogy az IÁ az amerikaiak által nagy vér és anyagi áldozattal megteremtett rendszertől vett el területeket. Még inkább az, hogy nem engedhetik meg, hogy Szíria területét egyedül Aszad rendszere szabadítsa fel. (Nemcsak Irak kapott hathatós amerikai támogatást, hanem Rakkát, az IÁ hivatalos fővárosát is már az amerikaiaktól támogatott, Szíriai Demokratikus Erők akarja elfoglalni.) Még a törökök is elsődleges érdeküknek tekintik, hogy minél kisebb területet szabadítsanak fel a kurdok.
Az IÁ felszámolásának zárószakaszában természetesen vannak még kérdések. Elsőként az, hogy miért tart ilyen sokáig az IÁ felszámolása. (A szinte egy nap alatt elfoglalt Moszul felszabadítása például tavaly októbertől az idén júniusig tartott.) Amikor Aleppót foglalták vissza a szíriai csapatok, nagy volt a lárma a sok civil áldozat miatt, Moszul ostrománál viszont ugyanazt már csak az emberjogi szervezetek tették szóvá. (A Nyugat-Moszul visszafoglalására február 19-én indított offenzívában március végéig minimum 3000 civil vesztette életét, mert a bombák nem tesznek különbséget civil és fegyveres között, a dzsihadisták ugyanis élő pajzsként használták a civileket.)
A legfontosabb kérdés, amely még Európának is nagy gondot jelent: mi legyen a harcok következtében menekültté vált és a romba döntött városokból elmenekült vagy ottmaradt emberekkel. De még ettől függetlenül is vannak megoldásra váró problémák. Szíriában az, hogy miként teremtenek békét. Még annak ellenére is, hogy Aszad hadereje ilyen sikert ért el, és a Szíriában harcoló kétszázra becsült fegyveres csoport többsége elveszítette a külföld támogatását, mert kiderült, hogy nem sokban különböznek az IÁ-tól. (Nagy visszhangra talált, hogy miközben Aszadot vádolták gáztámadással, a lázadóknál amerikai és brit származású vegyi fegyvereket találtak.) Irakban probléma marad, hogy a dzsihadistáktól megszabadított szunniták a síita megtorlástól jobban félnek, mint amennyire az IÁ megszállása zavarta őket. És gond marad, hogy mi lesz a kurdokkal.
Az igazi nagy gond azonban (ami már külön elemzést kíván), hogy mi lesz a területét elveszítő, de erejét nagyban megőrző IÁ-val. Közben ugyanis megvetette lábát – a Fülöp-szigetektől Nigériáig – egy sereg államban, és mint az utóbbi időben elszaporodott merényletek tanúsítják, az egész világot terrorjának színhelyévé akarja tenni.
