2024. április 19., péntek

A víziváros küszöbén

Épül Belgrád luxusnegyede

A Belgrád víziváros első lakói néhány hónap múlva beköltözhetnek a még épülő lakótömbök valamelyikébe, jelentette be a Belgrád Waterfront vállalat, amely a Belgrád víziváros projektum megvalósítása céljából jött létre. Ugyan a BW Residences épület munkálatai a tervek szerint 2019-ben fejeződnek be,  2018-ban már fogadja az új lakóit, és még ez év végéig megkezdik a 168 méter magas Belgrád-torony építési munkálatait is.

Az építkezés

Az építkezés

A Belgrád víziváros az ország egyik legnagyobb beruházása, miszerint több tízezer négyzetméteren a Száva mellett külön luxusnegyed épül fel. Az építkezést két egymással érintkező lakóépülettel kezdték meg, valamint a napokban helyezik le egy 140 ezer négyzetméter területű új bevásárlóközpont alapjait is. A BW Galeria nevet viselő bevásárlóközpont a legnagyobbnak számít majd egész Európában.

Jelenleg 5 kivitelező és 21 konzultáns cég 700 munkása dolgozik az öt építőhelyen a Száva partján.

Körsétát tettünk, hogyan haladnak a munkálatok.

Habár az építkezés le van zárva, a honatyák lehetővé tették, hogy a polgárok a lehető legközelebbről kísérjék figyelemmel az építkezést. Így a partot, illetve a sétányt építették ki először. A zöldövezetbe helyezett kerékpárút ünnepélyes átadására szeptember végén kerül sor, de már most nagyon sokan használják, hiszen Belgrádban kerékpárút hiányában mindeddig a Száva és a  Duna partja jelentette a kerékpár szerelmeseinek a „száguldás” lehetőségét.

Fajátszótér

Fajátszótér

Habár az építkezés testközelből követhető, érdekes választóvonalat képez a város régi, többségében elhanyagolt, a 19-dik század végére jellemző díszes épületek, a félig lerombolt buszpályaudvar és a hasonló sorsú vasútállomás, valamint a még az új fadeszkáktól illatozó sétány. Talán ez a nagy kontraszt kelt olyan érzést az emberben, mintha egy filmforgatás díszletei közé került volna, amikor a romok és a kerítések után egy teljesen új világba csöppen. A minimalista stílus, a sűrű fű, valamint a hatalmas virágcserepekbe ültetett fák egy teljesen új horizontot nyitnak meg a kíváncsi szemek előtt. Amíg egyik oldalon Belgrád sűrű tornyai varázsolják el az embert, a másik oldalon a folyó és a mozgalmas hidak adnak megnyugvást a sétálónak.

A folyó több szinten élvezhető, mégpedig a széles sétányon, ahol számos pad áll a sétálók rendelkezésére, és a folyóba benyúló teraszok adnak külön élményt. Ez alatt egy keskenyebb járda áll a víz szerelmesei rendelkezésére, és a legbátrabbak akár egész közel is mehetnek a folyóhoz, megérinthetik azt.

Töltik fel a beomlott partot (Miklós Hajnalka felvétele)

Töltik fel a beomlott partot (Miklós Hajnalka felvétele)

Körsétánkkor nem volt annyi látogató, de a kisgyerekes családok szívesen látogatnak el a Száva partjára, ugyanis számos, különböző tematikájú játszótér áll a gyerekek rendelkezésére. Vígan ugrándozhat az a gyerek is, aki  a mély homokban érzi jól magát, de azokat is számos kihívás várja, akik mászni vagy csúszdázni akarnak. A sport is hangsúlyt kapott itt. A strand-kézilabda, vagy a szabadtéri konditerem, illetve az épülő kosárlabdapálya szinte mindenki számára időtöltési lehetőséget nyújt.

A sétálók igényeinek pedig különböző mobil (kissé vattacukorszerű) létesítményei tesznek eleget. Vannak itt falatozók, kávézók, fagylaltozók… ki mit szeret.

Takarítóból pedig van elég. Folyamatosan ott köröznek, ürítik a szemeteskukákat, söprögetnek, egy papírfecni sem heverhet az úton.