2024. március 28., csütörtök

Kutyakiállítás Pacséron

A hétvégén számos kutyafajt láthatnak az érdeklődők

Vasárnap második alkalommal zajlik a C.A.C. Nemzeti Mindenfajtás Kutyakiállítás a pacséri Artmeis Ebtenyésztők Egyesülete szervezésében, a helyi termálfürdő melletti tisztáson. Az ünnepélyes megnyitó 10 órára lett meghirdetve. Mint azt Nemes Norberttől, az egyik fő szervezőtől, az egyesület titkárától megtudtuk, a hazai résztvevők mellett Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból és Németországból jelezték szép számmal részvételi szándékukat a tenyésztők.

– A legtöbb ilyen jellegű rendezvényen – így a pacsérin is – német juhász kutyával neveznek be, a vadászkutyák közül a magyar és a német vizsla fajta lesz a legszámottevőbb. A kisebb fajták közül úgy tűnik a mopsztenyésztők a legaktívabbak. Az ebek szépségét öt helyszínen nemzetközileg is elismert, öttagú zsűri osztályozza majd fajták szerint, hogy végül kiválasszák a rendezvény legszebb kutyája címet elnyerő állatot. A helyezésekkel járó serlegek mellett értékes kutyatápcsomagok is gazdára találnak. A rendezvényen szaktanácsokat lehet kapni az ebek tenyésztésével, az ehhez köthető eszközökkel, a táplálkozásával kapcsolatban, illetve vásárlási lehetőség is az érdeklődők rendelkezésére áll majd. A kiállítás folyamatos állatorvosi felügyelettel zajlik. A kiállítók egy karszalagot kapnak a regisztráció alkalmával, amivel étel-ital fogyasztására lesz lehetőségük a termálfürdő területén. Az idei kutyakiállítás fénypontja is az úgynevezett Besting Show, vagyis a legszebb ebek bemutatója, illetve az eredményhirdetés, ami 14 óra körül esedékes – tudtuk meg Nemes Norberttől.

A rendezvénnyel kapcsolatban bővebb információ az Artemis Dog-Show-2nd NDS-CAR Pacir 2017-es Facebook-oldalon, illetve a 069-197-48-05-ös, és a 065-256-66-57-es elérhetőségen kapható.