2024. április 19., péntek

Toldi Vajdaság-szerte

Az Arany János-emlékév keretén belül három produkcióval fog tájolni a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete – Összesen 60 előadást szeretnének tartani országhatáron innen és túl – A Toldi c

A nyár során Kishegyesen került sor a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének (VMVE) Szép Szó táborára, ahol elkészült a Toldi című verses előadás. Most hétvégén ugyancsak Kishegyesen indult útjára az előadás tájoltatása. Hajvert Ákos, a VMVE elnöke arról számolt be lapunknak, hogy ez az előadás csak egy azon három közül, amelyekkel 60 helyszínre szeretnének eljutni határon innen és túl.

– Az idei év Arany János-emlékév, és természetesen a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete is tisztelegni szeretne a költő emléke előtt. Ezt mindenképp úgy szeretnénk megvalósítani, hogy minél több helyre elvigyük Arany János szellemiségét. A Szép Szó tábor kitűnő apropó volt, hiszen egy egyhetes, komoly tehetséggondozó műhelymunka, amelynek keretében vajdasági és magyarországi gyerekek is bekapcsolódtak a munkába. A táborban általában egy előadás készül, amit aztán bemutatnak a szülőknek. Az utóbbi években ezeket az előadásokat a Szép Szó gáláján bemutattuk, majd hamvaiba haltak meg. Korábban viszont az volt a gyakorlat, hogy ezeket tájoltatták. Az utóbbi években részben emberi erőforrás, részben anyagi lehetőségek híján ez elmaradt. Most egy olyan éra kezdődött az egyesület életében, amikor nagyobb gondot tudunk fordítani a pályázatokra, valamint a produkciók utógondozására is. Nagyon szeretnénk tevékenyen bekapcsolódni az Arany János-emlékévbe, ami azt jelenti, hogy egy ilyen pályázatot adtunk át. Ebben a pályázatban azt vállaltuk, hogy 60 előadást fogunk bemutatni Vajdaságban, Kárpátaljában, Baranyában, Drávaközben, a Mura-vidéken, vagyis a régi Jugoszlávia magyarlakta részein – mondta el Hajvert, majd hozzáfűzte, hogy ebben a 60 előadásban nem csak a Szép Szó táborban elkészült darabról van szó. A tájolás kezdetét viszont Toldi című előadás jelentette.

– A Szép Szó táborban a Toldi című előadást készítette el Kovács Frigyes, Jászai Mari-díjas színművész, Molnár Gábor Nóra koreográfus segítségével. Ezt az előadást mutattuk be a Szép Szó gálán, valamint ezzel kezdtük meg a tájolást a hétvégén Kishegyesen és Bácsfeketehegyen, a hét elején pedig Topolyán és Szabadkán. A tapasztalat az, hogy érdeklődik a közönség, és érti a darabot. Egy 35 perces előadásról van szó, és ez a rövidség szándékos. Egyrészt az archaikus nyelvezet miatt, másrészt pedig szerettünk volna beleférni egy iskolai órába úgy, hogy maradjon egy rész beszélgetésre is. Egyrészt, hogy Arany Jánosnak szenteljünk egy kis időt, másrészt az előadás középiskolás és egyetemista résztvevői elmondják, miért fontos nekik a versmondás, harmadrészt pedig, hogy népszerűsítsük az egyesületünket. Ez is nagyon fontos, főleg a felsős általános iskolás, a középiskolás és az egyetemista korosztályban, mert mindig belőlük van a legkevesebb – számolt be a VMVE elnöke, majd azt is megtudtuk tőle, hogy a Szép Szó táborban még egy produkció született. Ezt Molnár Krekity Olga készítette, és ez is Arany Jánossal kapcsolatos, valamint ezzel is tájolni fognak. Az említett előadásokon túl készül egy harmadik produkció is, amiben Hajvert mellett Tóth Péter Lóránt szavaló és Török Noémi népdalénekes fog részt venni. Ennek az összeállításnak Az örökség a címe, és szeptember 29-én lesz a bemutatója a bácsfeketehegyi református templomban.

Ezzel a három produkcióval fog tájolni a VMVE az Arany János-emlékév keretében. Hajvert végezetül elmondta, hogy a Toldi című előadásnak már megvannak a következő állomásai: október ötödikén, a gyermekhét keretében Magyarkanizsán, a Cnesa művelődési központban fogják bemutatni, majd Csókán a színházban, ezt követően pedig a Zentai Színházban. A Toldit november során szeretnék Magyarországra is eljuttatni, egy többnapos körút során.