2024. április 19., péntek

Trump: "példátlan próbatétel elé fogják állítani" Kim Dzsong Unt

Donald Trump legújabb Twitter-üzenetében ismét megfenyegette pénteken Kim Dzsong Unt: az amerikai elnök szerint "példátlan próbatétel elé fogják állítani" az észak-koreai vezetőt.

Donald Trump (AP)

Donald Trump (Fotó: Beta/AP)

Trump szerint Kim Dzsong Un "nyilvánvalóan őrült, aki teljes nyugalommal éhezteti és gyilkolja a saját népét".

Trump néhány órával azt követően üzent a Twitteren Észak-Koreával kapcsolatban, hogy Kim Dzsong Un "a történelem legkeményebb ellenlépésének" számításba vételével fenyegette meg az Egyesült Államokat, és "mentálisan zavart, szenilis amerikai vénembernek" nevezte az amerikai elnököt a KCNA észak-koreai állami hírügynökség pénteki jelentése szerint.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter mindeközben az ABC amerikai televíziónak hangsúlyozta: kihívást jelent, hogy fokozódik a feszültség Észak-Koreával, de a diplomáciai erőfeszítések "töretlenül" folytatódnak.

Donald Trump csütörtökön New Yorkban újabb büntetőintézkedéseket jelentett be Észak-Korea ellen azzal a céllal, hogy elvágják a phenjani rezsim atomprogramját lehetővé tevő pénzügyi forrásokat.

"A legerősebb szankciókat léptettük életbe, amelyek valaha sújtották Kim Dzsong Unt. Így nyomást gyakorolnak rá a szankciók és a világ minden részéből érkező hangok egyaránt" - mondta erről Tillerson.

Az amerikai elnök a Twitteren reagált arra is, hogy a Facebook úgy döntött: a tavalyi amerikai elnökválasztásra gyakorolt esetleges orosz befolyás gyanúja miatt felülvizsgálja a közösségi portálon megjelent fizetett politikai hirdetések kezelését.

"Az orosz átverés tovább folytatódik, most a Facebook-hirdetések vannak soron. És mi van a csaló Hillary-t támogató, totálisan elfogult és tisztességtelen sajtójelentésekkel?" - olvasható az amerikai elnök Twitter-üzenetében.

Moszkvát aggasztja Washington és Phenjan "durva" nyilatkozatháborúja

Moszkvát mély aggodalommal tölti el a feszültség növekedése a Koreai-félszigeten az Egyesült Államok és Észak-Korea között kibontakozott, "meglehetősen durva és fenyegetésekkel teli" nyilatkozatháború miatt - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken Moszkvában.

"Moszkva meggyőződése, hogy az észak-koreai probléma esetében nincs alternatívája a politikai, diplomáciai megoldásnak" - mondta Peszkov.

"Minden más típusú kísérletnek, amely ennek a csomónak a kioldására irányul, potenciálisan nem kívánatos, sőt, katasztrofális következményei lehetnek" - tette hozzá, és ismételten visszafogottságra szólította fel a feleket.

Megerősítette Moszkva álláspontját, hogy a Kelet-Ukrajnában küldendő ENSZ-missziónak kizárólag az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek biztonságát kell felügyelnie. Hangsúlyozta, hogy az orosz javaslatban egyáltalán nincs szó a kéksisakosoknak az orosz-ukrán határ mentén való elhelyezésére.

Moszkva álláspontja nem egyezik Kijevével a kelet-ukrajnai ENSZ-békefenntartást illetően. Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 5-én közzétett javaslatában hangsúlyozta: az ENSZ-békefenntartóknak vigyázniuk kellene az EBESZ munkatársainak biztonságára a demarkációs vonal mentén.

Kiemelte, hogy ez kizárólag az önhatalmúlag kikiáltott donyecki és luhanszki "népköztársaságok" beleegyezésével valósulhat meg. Putyin egy későbbi nyilatkozatában annyit változtatott álláspontján, hogy kéksisakosok máshol is állomásozhatnak a térségben. Fenntartotta viszont azt a követelését, hogy feladatuk kizárólag az EBESZ biztosítására szorítkozzon.

Kijev amellett, hogy szeretné, ha ENSZ-békefenntartók jelen lennének a kelet-ukrajnai szakadár területek teljes egészében beleértve az ukrán-orosz államhatárt, ragaszkodik ahhoz is, hogy a kéksisakosok között ne legyenek oroszok, mivel Oroszországot agresszornak tekinti. 

Dmitrij Peszkov sajtótájékoztatóján ismételten kitért az elől, hogy kommentálja a "telefonos terrorizmusnak" elnevezett, szándékosan félrevezető névtelen hívássorozatot, amely miatt az elmúlt csaknem két hét alatt több tucatnyi orosz városban emberek tízezreit kellett evakuálni. Hivatalos magyarázat eddig még nem hangzott el Moszkvában a történtekre.