2024. április 16., kedd

Más módszerekre van szükség

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete honismereti versenyének témája Szent László lesz

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete 23 éve működik nonprofit szervezetként. A szervezet célja, hogy képviseljék a magyar pedagógusok érdekeit, fejlessze a magyar közoktatás színvonalát, és ápolja a magyar kultúrát Vajdaságban. A szervezet a közoktatással foglalkozik, tehát óvodapedagógusokkal, általános iskolai, valamint középiskolai tanárokkal és diákokkal dolgozik együtt. A szervezetnek vannak hagyományos programjai, de mindig próbálnak újdonságokat is bevezetni. A szervezet jövőbeli terveiről De Negri Ibolya elnökkel beszélgettünk.

– A civil szervezetek sokban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az oktatást figyelve naprakészebbek legyenek, felvegyék azokat a módszereket, szemléleteket, amelyek már jelen vannak a mindennapi életben. A felgyorsult világunkban a tanterv, amelyet az oktatás előirányoz, sokkal lassabban változik, viszont az oktatással foglalkozó civil szervezetek gyorsabban tudnak reagálni ezekre a változásokra, és alternatív módon be tudnak kapcsolódni. A gyakorló pedagógusok látják, hogy milyenek a mai diákok, és ehhez kell alkalmazkodni. Máshogy kell őket tanítani, mint régen, más eszközökre és módszertanra van szükség. A pedagógiai szemléletek is mások, a régi módszertant, a frontális oktatást nem lehet már alkalmazni, mivel sokkal alkalmazhatóbb tudásra van szükség, és erre kell felkészíteni a tanárokat, és ebben tudnak az oktatással foglalkozó civil szervezetek segíteni. Pedagógus-továbbképzéseket tartunk, ezeket a nyáron rendezzük, idén 21. alkalommal szerveztük meg a nyári akadémiát, a legnagyobb pedagógus-továbbképzésünket, és az itt elhangzottakat a pedagógusok már be tudják építeni a 2017/18-as tanévbe – mesélte De Negri Ibolya.
– Most 22. éve várja a diákokat a Coffman Judit matematikai tehetséggondozó iskola, amely egy hétvégi iskola a természettudományok iránt érdeklődő diákok számára. Ide már szaktanári ajánlással érkeznek a diákok, és velük foglalkoznak a tehetségmentoraink. Már nemcsak szabadkai diákok jönnek, hanem egész Vajdaság területéről. Ugyanitt fizika- és sakkoktatás is folyik az érdeklődők számára, valamint hetedik évét kezdi az Indikátor, ami pedig a kémiával foglalkozó műhelymunkánk. Ezek azok a programjaink, amik tanévnyitással kezdődnek. Szeptember folyamán továbbá táborunk is volt, amely a középiskolásoknak és egyetemistáknak mutatta be épített örökségünket. Ez egy műemlékekkel foglalkozó tábor, szeptemberben, ahol körbejártuk a kastélyokat, kúriákat. November 18-án honismereti versenyt is szervezünk, amely egy Kárpát- medencei szintű rendezvény, általános és középiskolások számára. Az idei témánk Szent László lesz. Az évet pedig a Himnusz és Szózat szavalóverseny zárja decemberben. Májusban nemzetközi magyar matematikaverseny házigazdái leszünk, ami egy nagyszabású, 300 főt felölelő esemény lesz, sok szervezést igényel – tudtuk meg az egyesület elnökétől.
– Ezek mellett néhány éve kiadtuk a szerb, mint nem anyanyelv oktatásához a segédanyagunkat a diákok számára. A pedagógusoknak akkreditált továbbképzéseket szervezünk, ilyen például az Érzelmek iskolája, és a Tehetséggondozás és kreativitás akkreditált képzés. Ami még jelenleg zajlik, az az Ady-ösztöndíj, ami a tehetséges, ám hátrányos helyzetben lévő diákok számára érhető el. Emellett persze folyamatosan nyitottak vagyunk, szakkönyvtárat üzemeltetünk, pedagógus-igazolványt adunk a pedagógusainknak, tehát sokrétű munka folyik. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a határon túli más pedagógus-szervezetekkel, így tudjuk kísérni a mozgást a magyar nyelvű oktatásban a Kárpát- medencében is, valamint szakmai tanácskozásokat tartunk, hiszen hasonlóak a problémáink, témáink.