2024. április 20., szombat

A pénz farkastörvényei

A pénzügyek kezelésének hatékonyabbá tételéről tartottak vállalkozói képzést Adán

A pénz kemény farkastörvényei, avagy hogyan gazdálkodjunk okosan megtermelt javainkkal? címmel tartottak vállalkozói képzést szerdán Adán a községbeli és a környékbeli vállalkozók számára. A rendezvény szervezőinek célja az volt, hogy hasznos és könnyen megvalósítható tanácsokkal segítsék hozzá a résztvevőket az általuk vezetett vállalatok pénzügyeinek minél hatékonyabb és eredményesebb kezeléséhez.

A rendezvény kezdetén Sándor Tibor, a magyarkanizsai Certop CO Kft. vezérigazgatója és Zoran Dragin, Ada község polgármester-helyettese köszöntötte az egybegyűlteket, akiknek ezt követően Laczkó Péter, a budapesti Lawrence & Bennet Zrt. igazgatója tartott előadást.

Laczkó Péter (Fotó: Máriás Endre)

Laczkó Péter (Fotó: Máriás Endre)

– A cégvezetők problémái általában két forrásból erednek, ezek közül az egyik a személyzethez, a másik pedig a pénzhez kötődik, hiszen nem annak van sok pénze, aki sok pénzt tud termelni, hanem annak, aki sok pénzt tud termelni, és jól is tud bánni vele. Éppen ezért az előadásom fő témája az volt, miként bánhatunk jól a megtermelt javainkkal – emelte ki Laczkó Péter, hozzátéve, minden előadáson a résztvevők számára olyan működő megoldásokat kínálnak, amelyeket, ha hazamennek, az általuk vezetett vállalatokban is alkalmazni tudnak. Az előadó a pénz három legfontosabb farkastörvényével is megismertette a részvevőket. Ezek azok az irányelvek, amelyeket a vállalkozásoknak minden körülmények között be kell tartaniuk ahhoz, hogy hatékonyan és eredményesen működhessenek.

Az adai képzést annak a rendezvénysorozatnak a harmadik állomásaként szervezték meg, amelynek az első helyszíne Magyarkanizsa, a második pedig Szabadka volt.

– A tervünk az, hogy szervezeteink, intézményeink és vállalkozóink számára olyan előadássorozatot szervezzünk, amelynek révén hasznos és könnyen megvalósítható tanácsokkal segíthetjük hozzá őket ahhoz, hogy hatékonyabban és eredményesebben működhessenek – hangsúlyozta Sándor Tibor, a magyarkanizsai Certop CO Kft. vezérigazgatója, hozzátéve, szakértőik a világban és Európában elfogadott és alkalmazott rendszereket és eszközöket segítenek bevezetni a cégek működésébe, hozzájárulva ezáltal ahhoz, hogy azok sikeresen működjenek, folyamatosan fejlődjenek és elérjék a kitűzött céljaikat.

A pénz kemény farkastörvényei, avagy hogyan gazdálkodjunk okosan megtermelt javainkkal? címmel megtartott képzést a budapesti Certop International Holding tagja, a magyarkanizsai Certop CO Kft. és a szintén magyarkanizsai Mediation Team Kft. közösen, Ada község önkormányzatának támogatásával hívta életre.