2024. április 19., péntek

Szépen fogynak a Juncker-terv milliárdjai

További, legalább 185 milliárd euróval bővítené az EU azt a beruházásösztönző csomagot (EFSI), amelyet még 2015-ben állított össze. Az Európai Bizottság (EB) elnöke után Juncker-tervnek is nevezett kezdeményezés fő célja, hogy a magánberuházások ösztönzésével, támogatásával lendületet adjon az uniós gazdaságnak, s a növekedés által új munkahelyeket teremtsen.

Az Európai Parlament (EP) és a tagállami kormányok a minap abban is megegyeztek, hogy a háromévesre tervezett befektetési program futamidejét is meghosszabbítják, egészen 2020-ig.

Az eredeti elképzelés szerint három év alatt, vagyis 2018-ig, csaknem 315 milliárd eurót költenek az EU gazdaságának fellendítésére. A pénzt pedig részben uniós, részben magánforrásból teremtik elő. A kezdeményezés eddig eredményes volt, hiszen az EFSI segítségével a társállamokban megvalósított vagy „csak” megkötött beruházási megállapodások értéke már eléri a 225 milliárd eurót. A pénz nagyobb részét infrastruktúra-fejlesztésre és innovációra fordították, illetve szánják, a maradékot pedig a kis- és középvállalkozások támogatására. Az utóbbiak és a bankok körében minden várakozást felülmúló sikere volt a beruházási programnak.

Az EFSI többek között tengeri szélenergiapark megépítésére, biotejtermékeket előállító üzem létesítésére, városi kórház korszerűsítésére, lakóépületek energiahatékonyságának javítására vagy épp gázszállítási és gázelosztó rendszer fejlesztésére biztosított már pénzt.

Ha az EP és az uniós kormányok közötti elvi megállapodást sikerül a gyakorlatba is átültetni, vagyis a beruházásösztönző programot 2020-ig meghosszabbítani, illetve még 185 milliárd euróval megtoldani, az eredetileg tervezett 315 milliárd euró legalább 500 milliárdra növekedhet.

A program meghosszabbítását az Európai Tanácsnak és az EP-nek is jóvá kell hagyni, ami egyre valószínűbbnek tűnik. Brüsszel mindenesetre derűlátó. Az Európai Bizottság már üdvözölte az ötletet. Jyrki Katainen, az EU gazdasági növekedésért, munkahelyteremtésért, beruházásokért és a versenyképességért felelős alelnöke pedig azt mondta, hogy az EFSI-ből 2020-ig profitálhatnak az uniós polgárok.

Jean-Claude Juncker EB-elnök a minap azonban a beruházási program élettartamának még jelentősebb meghosszabbítását javasolta. Szerinte 2022-ig kellene működtetni az EFSI-t, s a csomagba eredetileg szánt összeget (315 milliárd eurót) pedig meg kellene duplázni, s így már 630 milliárd euró kerülhetne be a gazdaságba.

A program egyik szépséghibája, hogy az EU-hoz 2004 óta csatlakozott tagállamokban viszonylag csekély az érdeklődés iránta. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy ezekbe az országok még mindig a vissza nem térítendő uniós támogatásokat kedvelik a leginkább. Néhol pedig idegenkednek az állami és magánbefektetők partnerségén alapuló beruházásoktól.